Akik már nem leszünk sosem letöltés egy könyvet pdf, epub, mobi

A könyv részletei Akik már nem leszünk sosem

• A könyv címe: Akik már nem leszünk sosem
• Oldalszám: 359
• A könyv megjelenésének dátuma: 2019-09-16 10:38:30
• Elérhető fájlok: Akik már nem leszünk sosem.pdf, Akik már nem leszünk sosem.epub, Akik már nem leszünk sosem.mobi
• A könyv nyelve: Magyar
• A könyv letöltése feltételei: Ingyen
• Hogyan lehet letölteni: linkek a könyv letöltéséhez az oldal alján

Letöltés Akik már nem leszünk sosem egy könyvet formátumban pdf, epub o mobi. Ez a könyv általában kb 3154 Ft. Itt letölthető könyv ingyen pdf, epub és mobi. A következő linkek segítségével töltse le a Akik már nem leszünk sosem egy könyvet formátumban pdf, epub o mobi.

Akik már nem leszünk sosem pdf, epub, mobi – az egyik legjobb magyar könyv. Webhelyünk a legérdekesebb könyveket tartalmazza, amelyeket pdf, epub és mobi formátumban tölthet le. A fenti webhelyek listáját megtalálja, hogy többet megtudjon a könyvről Akik már nem leszünk sosem.

Links a könyv letöltéséhez Akik már nem leszünk sosem

• Akik már nem leszünk sosem.pdf
• Akik már nem leszünk sosem.epub
• Akik már nem leszünk sosem.mobi

Akik ​már nem leszünk sosem 90% 308 csillagozás

Krusovszky Dénes nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Első regénye generációkon és országhatárokon átívelő történet.

1990-ben Iowa City határában egy férfi halálos autóbalesetet szenved. 2013-ban egy fiatalember egy veszekedés utáni hajnalon hirtelen felindulásból elindul Budapestről kamaszkora kisvárosa felé. 1986-ban egy tüdőbénult beteg és ápolója egy vidéki szanatóriumban magnóra veszi a férfi vallomását gyerekkora sorsdöntő pillanatáról. 1956. október 26-án egy kisváros forradalmi tüntetése váratlanul pogromba fordul. 2013 nyarán egy lakodalmi éjszaka különös fordulatot vesz, 2017-ben pedig a mozaikkockák mintha összeállni látszanának, még ha a kép, amit kiadnak, nem is feltétlenül az, amire szemlélői számítanak.

Az Akik már nem leszünk sosem nemcsak a személyes és a társadalmi emlékezetről, de a továbbélésről is szól. Hogyan határozzák meg jelenünket a talán nem is ismert mÚltbeli történetek, és hogyan tudunk velük együtt felelős, szabad felnőtteké válni.

Eredeti megjelenés éve: 2018

Enciklopédia 3

Kedvencelte 71

Most olvassa 79

Várólistára tette 349

Kívánságlistára tette 300

Kölcsönkérné 6

Kiemelt értékelések

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem 90%

Vilcsek Béla tanár Úr mondta egy világirodalom előadáson, hogy minden regény vonatÚttal kezdődik. Talán Tolsztojt idézett? Dosztojevszkijt? A google nem segít — egy hasonló tartalmÚ idézetet találtam Zakály Viktóriától, de szerintem ha valakitől nem kölcsönzött a tanár Úr gondolatokat, az pont ő. Mindegy. Ahová ki akarok lyukadni (három helyre is! nem aprózom el): 1.) érdekes, mire emlékszik az ember az előadásokról, amiket hallgatott — az meg aggasztó, hogy gyakorlatilag semmi másra sem 2.) igaz, igaz, a regények zöme objektíve nem egy vonatÚttal kezdődik, sőt, ami azt illeti, a legjobb regények még csak nem is a regény elején, hanem jóval a regény előtt kezdődnek, magában az ismeretlenben (bár ott, meglehet, egy vonatÚttal, ezt nem tudjuk ellenőrizni) 3.) metaforikus értelemben viszont tényleg a legtöbb regény vonatÚttal kezdődik: valamivel, ami — akár egy vonatÚt — kiragadja a szereplőt abból az élethelyzetből, ahol addig darvadozott vagy épp ellenkezőleg: boldogult, és valami teljesen Új közegbe teleportálja. No, ez objektíve és metaforikus értelemben is egy vonatÚtból indul ki: Lente Bálint online Újságíró márhogy az Újság online, ahol dolgozik, nem ő szülőhelye felé zötyög a MáV segedelmével egy eléggé ramaty éjszaka után, hogy egykori legjobb barátjával találkozzék, és részt vegyenek egy hamisítatlan hajdÚvágási esküvőn. és közben — ahogy az lenni szokott — történik a miegymás, a mÚlt árnyai kilépnek a felejtés ködéből, és többé már semmi sem Úgy, mint ahogy, blablabla, blablabla.

No most ebből kindulva ez egy tipikus megmondóregény a — majdnem — harmincas férfiak válságáról, azokról, akik már felfedezték „boldogságérzetük mélységes indokolatlanságát”. Ennek a típusnak a jellegzetessége az elszalasztott lehetőségeken való kesergés, meg az azon való lamentálás, hogy hja, a holnapi nappal megint öregebbek leszünk, és ez már mindig így lesz, megállíthatatlanul. Nem különösebben vonzott a gondolat, hogy ilyesmit olvassak — egész egyszerűen van nekem saját életközepi válságom, minek kéne még a másé is? De a helyzet az, hogy Krusovszkynak mégis sikerült lebilincselnie. Azt hiszem, egyszerűen azért, mert minden (esetleges) hátsó szándékon — az Ún. „mondanivalón” — tÚl a legfőbb célja az marad, hogy elmondjon egy történetet. Mégpedig egy jó történetet. Elbeszélője nem nyíg a világfájdalmairól, hanem cselekszik, megy ide, megy oda, hibákat követ el, de nem belső monológokban fürdeti meg magát, hogy a hibáktól megszabaduljon (egy efféle fürdő amÚgy sem alkalmas ilyesmire), hanem részt vesz a történetben: az önreflexió sosem nyomja el nála a tevékenységet. Ezáltal pedig az olvasó sem unatkozik, viszi előre a sztori, érdeklődve lapoz Újra és Újra, egészen addig, amíg egyszer csak véget ér a könyv. Mi meg csodálkozunk, hogy jé, ötszáznegyven oldal, aztán mégis milyen gyorsan vége lett!

Krusovszkynak sikerült az, ami nagyon kevés magyar írónak: Úgy beszélni egzisztenciális problémákról, Magyarországról, Pestről és a vidék saráról, hogy majdnem végig elkerüli a didaktikusság csapdáit. óvatosan megfogalmazva, de: nagyregényt írt. és nem csak az oldalszámok tekintetében.

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem 90%

Hogy miért is tartom jó kötetnek az Akik már nem leszünk sosemet? Ennek sok oka van.
Mert egy olyan elbeszélőnk van (hÚszas évei vége felé járó, a kamaszkorból már rég kinövő, de a felnőtt léttel még érdemben kezdeni nem tudó fiatalember), akinek a problémáit át tudja érezni a lakosság jelentős hányada.
Mert bár elég lassan csordogál a cselekmény, de a hihetetlenül pontos megfigyelések, a gördülékeny leírások, a plasztikusan megformált nyelvezet tesz arról, hogy ez ne is igazán tűnjön föl.
Mert kimondottan életszerű karaktereket kapunk, még akkor is, ha némelyik figura elsőként sablonosként tűnhet is föl.
Mert Úgy tud mindenféle heroizmustól megfosztva beszélni egy egyébként ennek ellenére is hősies cselekedetek százait magáénak tudó történelmi kor egyetlen ismeretlen és jelentéktelen eseményéről, hogy ez a kvázi mítoszrombolás nem lesz bántó, nem tapossa sárba senki emlékét, nem akarja felülírni a mÚltat, csak kontrasztosabban láttatni azt.
Mert Úgy tud közvetíteni egy világlátást, hogy ez még akkor sem válik zavaróvá, ha nem feltétlen értünk vele egyet, és Úgy tárja az olvasója elé a története főbb tanulságait, vagy inkább gondolkodnivalóit, hogy az nem lesz egy pillanatra sem propaganda és „megmondás” ízű.
Mert a szövegbe ékelődő, 1986-ban játszódó történet, a Dzsinn már önmagában is az utóbbi idők egyik legjobb kisregénye lehetne. és még lehetne sorolni…
Úgyhogy bár az oldalak száma, vagy a lassan csordogáló események miatt még ha kell is némi energia ahhoz, hogy legküzdjük ezt nagyregényt, (ami persze nem tökéletes, de melyik az?) de minden egyes befektetett perc megtérül. Hajrá!

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem 90%

A tavalyi év legnagyobb sikerkönyve, már ami a kortárs magyar szcénát illeti. Ezek szerint velem van valami baj, de nagy. Döntsétek el majd ti a végén, meghajlok ítéletetek előtt (nem muszáj leírni).
A regény öt, jól elhatárolható fejezetre oszlik, ezért vegyük ezeket sorra.
A rövid prológus Amerikában játszódik 1990-ben, és mindössze annyit tudunk meg belőle, hogy egy férfi váratlanul meghal. Nem tudjuk ki ő, és csak majd a regény végén derül ki a személye, de mivel, szerintem semmilyen hatással nincs a többi szereplő életére, sorsára, ezért feleslegesnek gondolom, mind a halálát, mind azt, hogy szerepel a regényben ez a kis prológ. Ez is csak egy mcguffin, amivel rendesen meg van terhelve ez a szöveg.

A második részben (2013) már főszereplőnké, Lente Bálinté a szó. Ez a nem rövid fejezet arról szól, hogy Bálint leutazik szülővárosába, és találkozik pár régi baráttal. 120 oldalt áldozni erre merő pazarlás. Annál is inkább, mert a szöveg tele van felesleges mondatokkal, töltelék bekezdésekkel, amik nem visznek sehová. Ebben a fejezetben látszik meg leginkább a szerkesztői szigor hiánya, vagy legalább is itt üt arcon, mert ez jellemző a későbbiekre is. Mcguffinok töltik meg a sorokat, mint Magda, a barátnő, akivel éppen szakításban van, vagy talán nem, a szomszédok, vagy éppen a bácsi a vonaton. Ami tetszett, az az, ahogyan Bálint és anyjának kapcsolatát leírja, az tényleg hiteles. és a fejezet végén van egy reménykeltő rész, amikor találkozik barátja testvérével és annak haverjaival, akik a politikai tÚloldalt képviselik, ebből lehetne valami, egy kis társadalomábrázolás, de aztán kiderül, hogy ők is csak mcguffinok, arra szolgálnak, hogy a főhős megtalálhassa a kazettát.

A harmadik rész visszaröpít minket 1986-ba a kazetta révén, és ez egyetlen igazán érdekes, élvezhető és értékelhető része. Leginkább azért, mert ez a rész nem a semmiről szól, olyan tudásanyagot ad vissza, ami Újdonságként hat, felkeltheti egy olvasó érdeklődést. Egy tüdőgondozóban vagyunk, ahol vastüdős betegeket is ápolnak, az ő világuk tényleg ismeretlen, főleg, hogy a betegség megelőzése miatt ma már ez a világ nem létezik.
Szerkezeti szempontból biztonsági játéknak érzem, hogy pont ide lett elhelyezve ez a fejezet. Lehetett volna ez a kezdés, ami azért lett volna szerencsés, mert berántotta volna az olvasót spoiler a regénybe, és nem eleve felbosszantva ér ide. Vagy lehetett volna a legvégén, ezzel a résszel magyarázatot adni mindenre, az egy szép hÚzás lett volna.

A következő részben Újra 2013-ban vagyunk, Lente szülővárosában, és az egész — hosszÚ — fejezet egy esküvő leírása. Amiből megtudhatjuk, hogy mekkora tahók élnek vidéken. De mind. Azon kívül, hogy az irodalomban az osztálytalálkozón kívül talán az esküvő a legveszélyesebb terep, mert nehéz róla valami igazán érdekeset írni, a legbosszantóbb az, hogy Krusovszky, aki amÚgy az egész regényben elszórja establishment ellenes érzéseit, itt semmi mást nem csinál, mint a pesti/vidéki ellentét árkát ássa, exkavátorral. Bocsánat, ha félreértettem volna valamit.
Itt még közbe szÚrnám, hogy jó lenne, ha a magyar írók nem néznének annyi pornót, mert már képtelenek megírni egy rendes szexjelenetet, ami nem egy szabvány pornófilm koreográfiáját követi.

Ezt követi a záró fejezet 2017-ben. Ebben sem történik semmi. A fejezet célja kettős: egyrészt az író összefuttatja a szálakat, kiderül, ki halt meg az elején, és ki a névtelen ápoló ’86-ból, hát, nem ért katarzisként a dolog. A másik, hogy fokozott tempóban szólogat be a hatalomnak, de mindezt olyan direkt módon és ügyetlenül teszi, hogy elvi egyetértésem mellett is csak a megváltó véget vártam már. Apropó, vége, Krusovszky ebben a részben is kinyír valakit, ő már a harmadik a könyvben, elég indokolatlan mindegyik, na jó, talán a középsőnek van dramaturgiai szerepe.

Az 1986-os fejezetre építve lehetett volna ez egy jó kis regény, de nem lett, a környező részek csak a semmi habosításai, alig-alig kapcsolódnak a lényeghez, inkább csak egy megviselt idegállapotÚ értelmiségi sirámai, amiket még akkor sem szeretek, ha a saját fejemben jelennek meg.

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem 90%

Krusovszky Dénes korunk egyik legjelentősebb költője. Rengeteg díjat tudhat magáénak, a 2008-as Móricz Zsigmond-ösztöndíjtól kezdve a tavalyi Zelk Zoltán-díjig. Ha jól számolom, eddig négy verses, egy novellás és egy esszékötete jelent meg. Szoktam bőszen hangoztatni, hogy szeretem, ha egy költő kilép a megszokott műfajából és prózaírásra adja a fejét. Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy általában nagyon szép, lírai mondatok kerekednek ki az efféle kísérletekből. és bár A fiÚk országa című novelláskötetével nem voltam maradéktalanul megelégedve, én, a regények szerelmese nagyon vártam, hogy mit tud adni nekem a szerző ezzel a hosszabb lélegzetű írásával.

Nem tudom kellőképpen hangsÚlyozni, mennyire elégedett vagyok fizikai megjelenésével: a kissé vaskos, de nem tÚl méretes, hanem kifejezetten olvasóbarát méretű kötet borítója is meglehetősen impozáns. A rajta látható, régi időket idéző „polimer” kazetta a történet ismeretében is értelmet nyer, és ugyanez a helyzet a címválasztással is — nem kívánom leleplezni a titkot, de nagyon találó.

Bár én szeretek megdolgozni egy-egy szöveg befogadásáért, előszeretettel sakkozgatok a párhuzamos idősíkokkal, bizonyára akadnak bőven olvasók, akiket inkább megelégedettséggel tölt el, amikor egyfajta Útmutatást kaphatnak a szerzőtől. Esetünkben ez részben már a fülszövegben is megtörténik: megtudhatjuk, hogy többféle idő- és térbeli síkon mozognak hőseink, ezen kívül az eligazodást a fejezetcímek utáni évszámok is segítik. Ha rápillantunk a tartalomjegyzékre, rögtön láthatjuk, hogy a Prológus és az első két fejezet rögtön háromféle időben játszódik. Bár a fülszöveg a szálak összefonódását az utolsó fejezetre ígéri, én azért már kezdettől fogva a kapcsolódási pontokat kerestem, ezzel még izgalmasabbá téve az egyébként is lebilincselő olvasmányt.

Főhősünk, Lente Bálint, a fiatal Újságíró, aki, ha jól tippelem, a történet kezdetén kb. 27 éves lehet. Gyermekéveit HajdÚvágáson töltötte (ez tulajdonképpen HajdÚnánás, ahol Krusovszky felnőtt), ide tér vissza a regény elején egy volt gimnáziumi osztálytársának esküvőjére. Miután barátnőjével összekaptak, kapóra jön neki, hogy Tuba, a gyerekkori legjobb cimborája meghívja, hogy már a nagy esemény előtt töltsön vele néhány napot Vágáson. A lakodalmon aztán összefut gyermekkori szerelmével, Hárs Julival, akivel megpróbálják a régi dolgaikat tisztába tenni.

Bálint történetének közepére beékelődik egy régi hajdÚvágási história, amely a regényt számomra kiemelte a hétköznapi történetek közül. A helybeli tüdőgondozóban (ahol többnyire a Heine-Medin-kórban, azaz járványos gyermekbénulásban szenvedőket ápolták) tölti a napjait évtizedek óta Aszalós — mostanra sajnos többnyire már csak vastüdőben. Amikor hírét veszi, hogy meghalt a bátyja, az utolsó élő rokona, az állapota még inkább sÚlyosbodik. Úgy érzi, meg kell osztania a titkát valakivel, mielőtt meghal, ezért megkéri az ápolóját, vegye magnóra a történetét, mely sÚlyos lelki teherként gyötri gyermekkora óta.

Ez a mÚltban játszódó szakasz a regény kiemelt fejezete, regény a regényben, akár külön is megállná a helyét. Hiába tér el az elbeszélő (a „bálintos” fejezeteknél egyes szám első személy, míg Aszalósé egyes szám harmadik személy), és a történések között is majd’ 20 évnyi különbség van, a szöveg integrálása ettől függetlenül kiválóan sikerült. Ráadásul Aszalós történetszála a csernobili katasztrófa idején játszódik, amely bizonytalanságban tartotta akkoriban az embereket. (Ezt a bizonytalanságot hivatott hangsÚlyozni például az a rész, amikor az ápoló munkába menet azt látja, hogy a munkások az óvoda udvaráról a teherautóra lapátolják a homokot, attól tartva, hogy a homok magába gyűjti a sugárzást.)

Az utolsó fejezetben a kérdéseimre a beígért magyarázatokat mind megkaptam, a szerző igazán izgalmasan, aprólékosan fűzte össze a szálakat — még ott is és azzal is, amire igazából nem is számítottam. érdemes lenne az egészet elölről kezdeni és Újraolvasni — az összefüggések ismeretében mindenképpen más élményt nyÚjtana és talán olyan dolgokra is felfigyelhetnék, amik első olvasásra esetleg elkerülték a figyelmemet.

Krusovszky Dénes remek atmoszférát teremtett, figurái nagyon élethűek, látszik az is, hogy mennyire törekedett a hiteles környezet megteremtésére. Könyve számomra az idei széppróza-termés egyik legjobbja. Tudom, nagyon-nagyon elcsépelt mondat ez, de most tényleg őszintén elmondhatom, hogy „ez letehetetlen”. Fogadjátok meg a tanácsomat: zárjátok ki a külvilágot, teremtsétek meg hosszabb időre az olvasás nyugalmát, mert ha elkezditek ezt a történetet, hipp-hopp benne ragadtok és nem bírtok tőle szabadulni. Még az utolsó oldal elolvasása és becsukása után sem…

Akik már nem leszünk sosem kihívás fix könyvek olvasós

getler ♥ 2019. augusztus 10., 18:09

 

Elolvasandó könyvek száma	1
Elkezdődött	2019. augusztus 8., 12:46
Jelentkezés vége	2019. december 31., 23:59
Véget ér	2019. december 31., 23:59

 

Olvassuk el együtt Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem c. regényét!

A teljesítéshez nem kell mást tenned mint:
1. Jelentkezz a kihívásra
2. Olvasd el Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem c. könyvét a kihívás időtartama alatt
3. Csillagozni kötelező, szövegesen értékelni nem, de szívesen olvasom, ha megteszed
4. Újraolvasást is elfogadok
5. Hozd az én és linkedet hozzászólásban
6. örülj a plecsninek

Akik már nem leszünk sosem

Krusovszky Dénes: akik már nem leszünk sosem

Minő boldog ország, ahol a Schlesingert Szklezanzsének ejtik, kábé így fakad ki Szomory Dezső A párizsi regényben. Vajon a franciák hogyan ejtik a Krusovszkyt?

Az ajánlott könyv címe: akik már nem leszünk sosem (Magvető, 2018), így, kis kezdőbetűvel. A fülszöveg szerint Krusovszky Dénes (1982, Debrecen) nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Ez az első regénye.

ámulok, honnét tud az egyik legjelentősebb költő ilyen ravaszul szerkeszteni? Ahogyan a cselekményszálakat biztos kézzel férceli össze, az kivételes a kortárs magyar irodalomban. Az USA közepén indul az egyik történet, történetesen az iowai nemzetközi íróprogram helyszínén. (Tűnődöm, elnyerte azt az ösztöndíjat a szerző? életrajzában ennek nincs nyoma.) Aztán egy másik főhős Budapesten dolgozik a Reflex nevű internetes lapnál (az Indexből jöhetett ez a név). Fontos helyszín azután HajdÚvágás (KD HajdÚnánáson nőtt fel), és vége felé a császárvárosba kerülünk. (KD jelenleg ott és Budapesten él — érdekes lehet.)

Nagy hiba volna, ha a cselekmény(ek)ről bármi többet elárulnék, mert ez a régimódian realistvoltaképpen krimi jellegű. Elégedjünk meg annyival: az utolsó lapokon minden világossá válik, és akkora a csattanó, mint egy RPG-gránát robbanása annak, akinek a válláról indul a páncéltörő gránát. A fiatal írónemzedék, amennyire én látom, régóta nem törekszik ilyesfajta megoldásokra, pedig két évszázada bevált fortély.

Olvasóként annál inkább értékelem.

Amennyiben kéziratban került volna hozzám ez a szöveg, javasoltam volna a szerzőnek, használja többet az írói egyes szám harmadik személyt, mert akkor alaposabban láttathatta volna izgalmas hőseit valaki más szemével nézve, az ilyesmi jót tesz a jellemábrázolásnak. Krusovszky dicséretére legyen mondva, hogy enélkül is plasztikus, őszintén átélhető emberalakokat teremtett, akikkel együtt élünk, szenvedünk, megveretünk, fölmagasztosulunk, s szükség esetén meghalunk, ha kell. Márpedig a kiváló regényekben élned s halnod kell, drága olvasó, tudod te azt.

Ideje, hogy egyszer megemlítsem Pintér Józsefet, aki sok jó borítót tervez a Magvetőnek. Talán csak arról kéne leszoknia, hogy neveket szótagolva tördeljen.

• és akkor a kérdés a szerzőhöz: ír-e Újabb regényt, s annak melyik ország a helyszíne?

Krusovszky Dénes válasza:

Köszönöm a kérdést! Egyértelmű igennel válaszolni arra, hogy írok-e Új regényt, talán csak akkor tudok majd, ha már el is készült az a bizonyos Új regény. Ez is egy nagy kaland a prózaírásban a vershez (vagy nagyjából bármi máshoz) képest: hogy nem látni a végét. Olyan nemigen van, hogy egy verset valaki évekig ír folyamatosan, aztán mégsem lesz belőle semmi, a regény műfajában viszont az utolsó pillanatig benne van ez a rizikó. Tehát inkább azt mondom, hogy remélem, fogok még regényt írni, és bízom is benne, hogy így lesz, elég erős bennem rá a vágy, de elkiabálni nem szeretném. Van egy terv, ami egyre világosabb, olyannyira, hogy talán még egyévnyi jegyzetelés és anyaggyűjtés után, azt hiszem, neki is merek majd kezdeni. Véletlenül épp a helyszínei már elég körvonalazottak: Brazília, Hamburg, a kettő között az óceán, és egy kicsit Magyarország is. Különböző időkben és mégis, lényegileg ugyanabban a pillanatban. Remélem, kellően titokzatosan hangzik ez így!

Akik már nem leszánk sosem

Krusovszky Dánes

„Alig vártam, hogy gyengálján a fány, ereszkedjen ránk az alkony háváse, szápen lassan csásszon fálánk az ájszakai ágbolt, ás legyen vágre sátát. Mintha a sátátben szabadabban mozoghatnánk, szabadabban beszálhetnánk, sát, akár ászrevátlen egymáshoz is árhetnánk. ”

Krusovszky Dánes nemzedákánek egyik legjelentásebb káltáje. Elsá regánye generáciákon ás országhatárokon átávelá tártánet.

1990-ben Iowa City határában egy fárfi halálos autábalesetet szenved. 2013-ban egy fiatalember egy veszekedás utáni hajnalon hirtelen felindulásbál elindul Budapestrál kamaszkora kisvárosa felá. 1986-ban egy tádábánult beteg ás ápolája egy vidáki szanatáriumban magnára veszi a fárfi vallomását gyerekkora sorsdántá pillanatárál. 1956. oktáber 26-án egy kisváros forradalmi tántetáse váratlanul pogromba fordul. 2013 nyarán egy lakodalmi ájszaka kálánás fordulatot vesz, 2017-ben pedig a mozaikkockák mintha ásszeállni látszanának, mág ha a káp, amit kiadnak, nem is feltátlenál az, amire szemlálái számátanak.

Az Akik már nem leszánk sosem nemcsak a szemályes ás a társadalmi emlákezetrál, de a továbbálásrál is szál. Hogyan határozzák meg jelenánket a talán nem is ismert máltbeli tártánetek, ás hogyan tudunk velák egyátt felelás, szabad felnátteká válni.

Akik már nem leszünk sosem

Krusovszky Dénes

Akik már nem leszünk sosem leírása

Krusovszky Dénes nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Első regénye generációkon és országhatárokon átívelő történet.

1990-ben Iowa City határában egy férfi halálos autóbalesetet szenved. 2013-ban egy fiatalember egy veszekedés utáni hajnalon hirtelen felindulásból elindul Budapestről kamaszkora kisvárosa felé. 1986-ban egy tüdőbénult beteg és ápolója egy vidéki szanatóriumban magnóra veszi a férfi vallomását gyerekkora sorsdöntő pillanatáról. 1956. október 26-án egy kisváros forradalmi tüntetése váratlanul pogromba fordul. 2013 nyarán egy lakodalmi éjszaka különös fordulatot vesz, 2017-ben pedig a mozaikkockák mintha összeállni látszanának, még ha a kép, amit kiadnak, nem is feltétlenül az, amire szemlélői számítanak.

Az Akik már nem leszünk sosem nemcsak a személyes és a társadalmi emlékezetről, de a továbbélésről is szól. Hogyan határozzák meg jelenünket a talán nem is ismert mÚltbeli történetek, és hogyan tudunk velük együtt felelős, szabad felnőtteké válni.

Akik már nem leszünk sosem (Krusovszky Dénes)

Tartalom:

Krusovszky Dénes nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Első regénye generációkon és országhatárokon átívelő történet.1990-ben Iowa City határában egy férfi halálos autóbalesetet szenved. 2013-ban egy fiatalember egy veszekedés utáni hajnalon hirtelen felindulásból elindul Budapestről kamaszkora kisvárosa felé. 1986-ban egy tüdőbénult beteg és …

Cím: Akik már nem leszünk sosem
Alcím:
író: Krusovszky Dénes
Kiadó: Magvető
Oldalak száma: 540
ISBN: 9789631435375
Nyelv: magyar
Kiadás éve: 2018
Kategória: Irodalom, Könyv, További könyveink — irodalom
Bolti ár: 3 079 Ft Bővebb információ a Akik már nem leszünk sosem című könyvről

Akik már nem leszünk sosem (Krusovszky Dénes) /

Akik már nem leszünk sosem

Krusovszky Dénes: akik már nem leszünk sosem

Minő boldog ország, ahol a Schlesingert Szklezanzsének ejtik, kábé így fakad ki Szomory Dezső A párizsi regényben. Vajon a franciák hogyan ejtik a Krusovszkyt?

Az ajánlott könyv címe: akik már nem leszünk sosem (Magvető, 2018), így, kis kezdőbetűvel. A fülszöveg szerint Krusovszky Dénes (1982, Debrecen) nemzedékének egyik legjelentősebb költője. Ez az első regénye.

ámulok, honnét tud az egyik legjelentősebb költő ilyen ravaszul szerkeszteni? Ahogyan a cselekményszálakat biztos kézzel férceli össze, az kivételes a kortárs magyar irodalomban. Az USA közepén indul az egyik történet, történetesen az iowai nemzetközi íróprogram helyszínén. (Tűnődöm, elnyerte azt az ösztöndíjat a szerző? életrajzában ennek nincs nyoma.) Aztán egy másik főhős Budapesten dolgozik a Reflex nevű internetes lapnál (az Indexből jöhetett ez a név). Fontos helyszín azután HajdÚvágás (KD HajdÚnánáson nőtt fel), és vége felé a császárvárosba kerülünk. (KD jelenleg ott és Budapesten él — érdekes lehet.)

Nagy hiba volna, ha a cselekmény(ek)ről bármi többet elárulnék, mert ez a régimódian realistvoltaképpen krimi jellegű. Elégedjünk meg annyival: az utolsó lapokon minden világossá válik, és akkora a csattanó, mint egy RPG-gránát robbanása annak, akinek a válláról indul a páncéltörő gránát. A fiatal írónemzedék, amennyire én látom, régóta nem törekszik ilyesfajta megoldásokra, pedig két évszázada bevált fortély.

Olvasóként annál inkább értékelem.

Amennyiben kéziratban került volna hozzám ez a szöveg, javasoltam volna a szerzőnek, használja többet az írói egyes szám harmadik személyt, mert akkor alaposabban láttathatta volna izgalmas hőseit valaki más szemével nézve, az ilyesmi jót tesz a jellemábrázolásnak. Krusovszky dicséretére legyen mondva, hogy enélkül is plasztikus, őszintén átélhető emberalakokat teremtett, akikkel együtt élünk, szenvedünk, megveretünk, fölmagasztosulunk, s szükség esetén meghalunk, ha kell. Márpedig a kiváló regényekben élned s halnod kell, drága olvasó, tudod te azt.

Ideje, hogy egyszer megemlítsem Pintér Józsefet, aki sok jó borítót tervez a Magvetőnek. Talán csak arról kéne leszoknia, hogy neveket szótagolva tördeljen.

• és akkor a kérdés a szerzőhöz: ír-e Újabb regényt, s annak melyik ország a helyszíne?

Krusovszky Dénes válasza:

Köszönöm a kérdést! Egyértelmű igennel válaszolni arra, hogy írok-e Új regényt, talán csak akkor tudok majd, ha már el is készült az a bizonyos Új regény. Ez is egy nagy kaland a prózaírásban a vershez (vagy nagyjából bármi máshoz) képest: hogy nem látni a végét. Olyan nemigen van, hogy egy verset valaki évekig ír folyamatosan, aztán mégsem lesz belőle semmi, a regény műfajában viszont az utolsó pillanatig benne van ez a rizikó. Tehát inkább azt mondom, hogy remélem, fogok még regényt írni, és bízom is benne, hogy így lesz, elég erős bennem rá a vágy, de elkiabálni nem szeretném. Van egy terv, ami egyre világosabb, olyannyira, hogy talán még egyévnyi jegyzetelés és anyaggyűjtés után, azt hiszem, neki is merek majd kezdeni. Véletlenül épp a helyszínei már elég körvonalazottak: Brazília, Hamburg, a kettő között az óceán, és egy kicsit Magyarország is. Különböző időkben és mégis, lényegileg ugyanabban a pillanatban. Remélem, kellően titokzatosan hangzik ez így!

Az élet, ami figyelmetlenségben mÚlik el — Krusovszky Dénes első regényének bemutatójáról

Négy történet egy regényben az időről, történelemről és a figyelemről. Krusovszky Dénessel az Akik már nem leszünk sosem című regényéről Szilágyi Zsófia beszélgetett a Margó Fesztiválon.

Krusovszky a beszélgetés elején elmondta, hogy már 2013-14 környékén elkezdett a regényen dolgozni, de folyton elakadt. Szeretett volna az időről írni. Arról, hogy ami a mÚltban történt, az miképp csapódik le jelenünkben, ehhez pedig a regény volt a legmegfelelőbb forma. Ugyanakkor addig nem látta, hogy miből fog összeállni, amíg rá nem talált a szereplőire.

A történet cselekményének a nagyrésze Krusovszky gyerekkora alföldi kisvárosának hasonmásában játszódik, HajdÚvágáson (HajdÚnánáson), melyet a szerző ugyan a beszélgetés alatt nem nevezett meg, de jelezte, hogy fülszövegében bárki megtalálhatja. A szerző tizennyolc évesen eljött onnan, megszakítva a baráti és a családi kapcsolatokat, így egy olyan nézőpontra tett szert, ahonnan ráláthat.

Teltház előtt zajlott a beszélgetés. / Fotó: Posztós János — Margó Fesztivál

Felnőttként szembesült a ténnyel, hogy mindaz, amit HajdÚnánáson az ’56-os forradalomról hallott, az hamis. Ugyanis ez volt az egyik olyan település, ahol a forradalom egy pillanatban pogrommá vált. Mikor ezt megtudta, foglalkoztatni kezdte a dolog, ugyanakkor nem szeretett volna róla sem történelmi regényt írni, sem az áldozatok nevében, helyett beszélni. Nem is maga a cselekmény érdekelte, hanem az, hogy miért nem tudott róla, illetve az, hogy a tény, hogy nem tudott róla, mit számít a saját életére nézve. Szeretett volna egy olyan harmincas szereplőt találni, akin keresztül el tudja mondani mindezt.

Fontos inspirációként említette azt a rádiós beszélgetést, amit egyszer mosogatás közben hallott, melyben egy vastüdőben élő férfi beszélt, akit a családja 1956-ban elhagyott. A beteg egész életében arra várt, hogy egyszer találkozzon velük. Krusovszkyt nemcsak a történet, hanem a férfi kicsit infantilis beszéde is magával ragadta.

Szilágyi Zsófia kérdésére elmondta, hogy több verziója is volt a szöveg zárlatának. Először jobban lekerekítette, de végül olvasói visszajelzések alapján egy nyitottabb befejezés mellett döntött. Nem akarta, hogy legyen egy nagy öntudatra ébredés, katarzis, csak kis öntudatra ébredést akart, de Úgy gondolja, hogy a happy end így sem marad el.

Kitért arra is, hogy a regény harmincas szereplőjét nem lehet azonosítani vele, hiszen ő maga sosem ment el sem osztálytalálkozóra, sem volt osztálytársa esküvőjére. A könyvben ezzel csak eljátszott, megírta, hogy hogyan képzelné el mindezt. Kiemelte, hogy a munka során két dolgot akart elkerülni. Az egyik, hogy a magyar vidéket ne a szokványos klisék szerint — faragatlan, pálinkát vedelő, kolbászt evő figurák — ábrázolja, illetve főszereplőjét is tegye szabaddá a harmincas, anyjával élő bölcsész sztereotípiájától.

Az anyaggyűjtés kapcsán elmondta, hogy egészen szerelmese lett. Majdnem megvett egy a regényben szereplő magnót is, ám az utolsó pillanatban rálicitáltak a Vaterán, így lemaradt róla. Azért volt fontos, hogy a tüdőszanatórium kapcsán törekedjen a valószerűségre, mert csak így tudott hitelesen írni róla, másrészt, mert morális kötelességének is érezte. Nem ábrázolhatta ezeknek az embereknek az életét slamposan.

Kiemelte a László Anna Vaspólya című, 1970-es években megjelent művét, melyet nagyon érdekes és szép könyvként jellemzett. Elmondta, hogy kutatás viszont olykor igencsak igénybe vette. Főként, amikor gyerekekről olvasott. Budapesten a Baba utcában a mai napig élnek vastüdős betegek, és egy ideig gondolkozott, hogy személyesen is elmegy, hogy találkozzon velük, és megnézze, ma miképp működik ez, de végül csak kívülről nézte meg az épületet.

Szilágyi Zsófia és Krusovszky Dénes ./ Fotó: Posztós János — Margó Fesztivál

Szilágyi Zsófia elismerően beszélt végig a regényről, sőt az est végén kiemelte, hogy Krusovszky sikeresen megoldotta azt is, hogy könyve ne legyen generációs kulcsregény, ugyanakkor mégis számos dolgot mutasson meg erről a generációról.

Krusovszky ennek kapcsán hangsÚlyozta, hogy a döntéseit már ez a generáció is meghozta. Ami történik, azért felelősséggel tartozik. Az Akik már nem leszünk sosem egy olyan regény, ami a saját korával vet számot, Úgy hogy nem elmondja, amit gondol, hanem ábrázolja azt.

Hományi Péter
Fotó: Posztós János / Margó fesztivál