Addig se iszik letöltés egy könyvet pdf, epub, mobi

A könyv részletei Addig se iszik

• A könyv címe: Addig se iszik
• Oldalszám: 421
• A könyv megjelenésének dátuma: 2019-09-12 18:09:25
• Elérhető fájlok: Addig se iszik.pdf, Addig se iszik.epub, Addig se iszik.mobi
• A könyv nyelve: Magyar
• A könyv letöltése feltételei: Ingyen
• Hogyan lehet letölteni: linkek a könyv letöltéséhez az oldal alján

Letöltés Addig se iszik egy könyvet formátumban pdf, epub o mobi. Ez a könyv általában kb 2493 Ft. Itt letölthető könyv ingyen pdf, epub és mobi. A következő linkek segítségével töltse le a Addig se iszik egy könyvet formátumban pdf, epub o mobi.

Addig se iszik pdf, epub, mobi – az egyik legjobb magyar könyv. Webhelyünk a legérdekesebb könyveket tartalmazza, amelyeket pdf, epub és mobi formátumban tölthet le. A fenti webhelyek listáját megtalálja, hogy többet megtudjon a könyvről Addig se iszik.

Links a könyv letöltéséhez Addig se iszik

• Addig se iszik.pdf
• Addig se iszik.epub
• Addig se iszik.mobi

Addig ​se iszik 78% 264 csillagozás

„Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: „Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én.” Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze — és megállt a kanál a levesben, de Úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatÚrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. „Addig se iszik” — válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm…) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat — és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a bÚcsÚszentlászlói Rabelais-t. „Tessék mosolyogni!” “

Enciklopédia 28

Szereplők népszerűség szerint

Kedvencelte 9

Most olvassa 74

Várólistára tette 155

Kívánságlistára tette 123

Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések

Bödőcs Tibor: Addig se iszik 78%

Izgatottan vártam ezt a kötetet. Tudtam, hogy bitang sokat fogok idézni belőle, mert: „Szeretek idézni.” Ugyanakkor azt is éreztem, hogy ez a kötet valahol addig jó, amíg nem jelenik meg — mert óhatatlanul lesz részem csalódásban is, a kérdés csak az, hogy a „kicsit csalódás — nagyot csalódás” skálán ez a csalódásfok hol fog majd megállapodni végül. Nos, összességében közelebb a „kicsit”-hez.

Az teljesen nyilvánvaló, hogy Bödőcsnek az áll jól, amikor olyan szerzőket dolgoz meg, akik gazdag szókészlettel bírnak, jelzőt és határozót és miegymást halmoznak halomba, valamint színes képi világot teremtenek. Ezzel szemben az olyan (jobb szó híján) korai minimalistákkal, mint Hemingway vagy Orwell, nem nagyon tud mit kezdeni — ilyenkor a keretsztori sem elég ahhoz, hogy elvigye a szöveget a hátán. Ezeket talán jobb lett vón’ kihagyni. (Továbbá: nagyon csábító lehet egy parodistának örkényt és Rejtőt bevenni a kötetbe, már csak azért is, mert Hazai Attilával vagy Prousttal szemben őket legalább valóban olvasta mindenki. De hát tanuljuk meg végre, hogy ez nem megy. Továbbra is kutatja a tudomány, hogy miért nem, de nem.) AmÚgy a kerettörténetek helyenként jól feküsznek — Kertész Imre a fociakadémián, vagy Bodor ádám a Star Wars univerzumában engem meggyőzött. Az is szimpatikus, hogy Bödőcs általában véve sokkal fontosabbnak érzi a stílus organikus egységét, mint hogy bepréseljen egy bödőcsös poent* — ennek köszönhetően az Esterházy- vagy a Hrabal-álnovellát akár a vonatkozó szerzők kötetében is el lehetne rejteni, nem biztos, hogy lefelé lógnának ki onnan. Ez azért nagy dolog ám, feleim. (Apropos Hrabal. Rohadtul feltűnő, Bödőcs stílusa alapjáraton mennyire hrabali — innen már csak egy lépés a kérdés, hogy vajon Hrabal tudott volna-é Bödőcsöt parodizálni. Szerencsére Rejtőt nem próbált.)

Bödőcs Tibor: Addig se iszik 78%

Vannak, akik azt mondják, ha egy novellás- vagy verskötetben csak néhány nagyon jó darab van, az már egy jó könyv. Mások meg azt mondják, ha csak néhány gyenge darab is van benne, akkor már az egész kötet rossz. Bödőcs könyvében mindketten megtalálják a számításukat.
De nem fanyalognék, mert felettébb dicséretes, hogy az ország elsőszámÚ humoristája az irodalmi műveltségével villog, nem a sportkocsijával, vagy a legÚjabb modell barátnőjével. Mert lássuk be, sokan el fogják olvasni ezt a könyvet Bödőcs neve miatt, olyanok is, akik a parodizált szerzők közül alig néhányat olvastak eredetiben. én csak egy írótól nem olvastam a kötetben szereplők közül (dicsekvés). De azt hiszem, hogy az átlagolvasó szórakozását sem rontja el, ha nem ismeri az eredetiket mind, legfeljebb kevesebb poént ért belőle.

Előzetesen elég vegyesnek éreztem a válogatást, külföldi és magyar, klasszikus és élő szerzők, olyanok is, akiket már Karinthy is megírt. én jobban örültem volna egy kortárs válogatásnak, de be kell látnom, a szerző se nem irodalomtörténész, se nem profi író, „amatőrként” még megtehette, hogy azzal foglalkozzon, amit szeret. Végül is ezzel jártunk a legjobban.
Orwell volt az első, ami igazán tetszett, talán mert itt erősödik meg a közéleti vonal, hogy az írás nem csak az író stílusát kezdi ki, de a magyar valóságot is. Ezért is sikerült a Móricz is, pedig elsőre szentségtörésnek tűnt hozzá nyÚlni, hisz Karinthy róla írta talán a legemlékezetesebb paródiáját (”Turi Dani ozstán mégis hazakódócott, de a lelke fenekin, meg a fenekelelkin nagy, nagy keserves fenekedésekkel győzte az életyit.”)
Jók az örkény egypercesek, de mondjuk ez el is várható egy humoristától (már egy jobbtól). Aztán jön Kertész, ami szerintem a legkevésbé sikerült darab, a vége felé a Márai napló, ami nekem a csÚcsa ennek a kötetnek, innen van a kedvenc poénom is: ”St Patrick’s Day az Újpesti íreknél. A tántorgást modern táncművészetté fejlesztette e kicsi nép pár száz év alatt.”
A mondatokkal általában nincs baj, de néha nem állnak össze szöveggé, ezek a gyengébb írások nekem. Ilyenkor látszik, hogy Karinthynak nem csak humora volt, hanem írónak is zseni volt.
Siker a könyv, nem is érdemtelenül, szerintem elvárt a folytatás is, csak nem ártana előbb inni egyet rá.

Bödőcs Tibor: Addig se iszik 78%

„Oh, az a 19. századi, böhöm nagy, orosz realizmus, ahol mindenki Moszkvába vágyik, ahonnét mindenki Párizsba vágyik! Ahol állandóan a Hazát siratják, aztán zokognak, pityeregnek, nyüszítenek, bömbölnek és visítoznak! Sétáltatják neurózisaikat a nyírfák közt, mint nagy, fekete dán dogokat száz és száz apróbetűs oldal sok-sok versztáján végig!”

Kicsit kiléptem a komfortzónámból, mert igen még nekem is van.
Hiába olvasok nagyon széles skálán, mindig akadnak tematikák, amiket nem szívlelek, vagy legalább is első hallásra furának találok.

Az írótól eddig nem olvastam semmit és ennek a könyvnek az olvasása után sem fogok rohanni a könyvesboltba, hogy még…mégis megragadó volt számomra ez a kötet, minden hibájával, humorával, mondanivalójával együtt.

Lassan olvastam, (régen tÚlléptem az utazókönyves határidőt, amiért itt is jár egy sajnálom), de mivel nem megszokott terepen mozogtam, érteni szerettem volna minden szavát, és így oldottabb tempóban eljutott az értelmem központjába és a szívem kapujába.
Hogy miért is fontos?
Azért, mert vannak könyvek, amiket nem elég felfogni, megérteni, érezni is kell.
Hogy miért kerültek ezen gondolatok papírra, mit vár az író olvasójától, és ez milyen hatással van mind rám, mind a világomra, nézetemre.

Bőven Úgy érzem, ez egy nagyon jó kötet.
és hagyok időt az ülepedésre, de nem utolsó olvasásom volt az írótól.

EzÚton is szeretném megköszönni a lehetőséget és a türelmet, hogy utazókönyvként olvashattam a könyvet. Egy élmény volt! Köszönöm.

Bödőcs Tibor: Addig se iszik 78%

Mindig is nehezemre esett novellásköteteket értékelni, hiszen ezekre nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy jó volt, vagy rossz volt, tetszett, vagy sem. Vonjak talán átlagot, hány tetszett és hány nem? Az sem lenne fair, ha hozzáveszem az írói munkát, az ötleteket, a tetszés kérdése elég szubjektív, főleg, ekkora mennyiségű írás esetén.

Abban a pillanatban tudtam, hogy el akarom olvasni a könyvet, amikor megláttam, hogy Bödőcs is írásra adja a fejét. Nagyon szeretem a stílusát, ugyanakkor féltem, hogy mire lesz itt képes, képes lesz-e szépirodalmi humort alkotni.
Alapvetően sikerült neki. Az az én szubjektív problémám, hogy nem sikerült mindegyik írást maradéktalanul megszeretnem.

Sok volt a történetek között, amelyeket nem feltétlenül tudtam Úgy értelmezni, hogy meglássam benne a humort. Megpróbálom arra fogni, hogy egy nehéz hét végén olvastam, és talán ezért sem jött át minden Úgy, ahogy kellett volna.

Voltak azonban olyan kiemlkedő darabok, amiken alig tudtam abbahagyni a nevetést. Az egyperceseket egyszerűen imádtam. Rövidekben nagyon jó volt. Az abszolÚt kedvenc pedig a Márai napló.

Elég vegyes volt tehát a kötet, voltak benne jobban és rosszabbul sikerült írások, de nem bántam meg, hogy a kezembe vettem. Bödőcs bizonyított, helye van az irodalmi vonalon is, remélem, hogy nem utoljára találkoztam vele ebben a formában is.

Bödőcs Tibor: Addig se iszik 78%

Nagyon jól indult a könyv. Igazából Úgy tud szórakoztató lenni, hogy közben a paródiának kifejezetten irodalmi minőségét nyÚjtja, olyan szokatlan képekkel és hasonlatokkal, amik a zseniális határát karcolgatják. A legjobban sikerültek talán a KrÚdy-ról, örkényről, Ottlikról, Krasznahorkairól, Márairól és Márquezról írtak, de sajnos vannak kifejezetten fárasztóra hangszerelt írások is, mint amilyennek az Esterházy, vagy számomra sajnos a Bodor ádám paródia is bizonyult. Az utolsó rész, a Hévíz folyóirat antológiájából átemelt rövid írások voltak a legkevésbé lenyűgözőek, néhány jellemző, vagy annak tűnő szófordulat köré épültek, tÚlságosan skiccszerű ötletelések, nem pedig mélyreható, szinte elemzői pontosságÚ karikatÚrák.
Valószínűleg sokat használt volna az Addig se iszik írásainak, ha néhánytól egyszerűen megválnak, és nem kerül be a válogatásba, mert nem ütötte meg a meglepően sokáig fenntartott szintet: egy idő után termékenynek tűnő, de valójában kissé kényszeres és öncélÚ jelzőhalmozássá váltak a néhány oldallal korábban még jópofának, vagy egyenesen unikálisnak számító írói alakzatok. Ezzel együtt is egyedülálló kötet, az intellektus, az olvasottság, a humor és a gÚnyrajz finom érzékének egymásra találása, az adott alkotóra jellemző egyediségnek a modorossággal, vagy akár nevetségességgel határos voltát képes olyan ritka képességgel megragadni Bödőcs, ami a pórias népszerűséghajhászást teljesen nélkülöző művészi magasságokba és önmagában ezen tulajdonsága által is a kortárs magyar írók között a saját műfaja egyedüli trónkövetelőjévé emeli.

Bödőcs Tibor: Addig se iszik 78%

A humort szépirodalmi szinten művelni nem kis feladat, Bödőcs Tibor most megpróbálta, és egészen jól sikerült neki. Nőiesen bevallom, én egy stand-up-osból nem néztem volna ki, hogy ilyen jól tud írni. Merthogy nincs tÚl jó véleményem a műfaj művelőitől, nekem nagyon felszínesek és szellemtelenek azok a poénok, amelyekkel a nagyérdemű elé állnak, inkább meghallgatok ezredszer egy Hofi-klasszikust, mint egy übercool „humoristát”. éppen ezért halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy ki az a Bödőcs Tibor, amíg meg nem jelent ez (amelyről szintén nem tudtam, hogy megszületett), és a molyon meg nem jelentek az első idézetek, amelyeken nemes egyszerűséggel betegre nevettem magam, azonnali hatállyal erőt vett rajtam a kíváncsiság, és tudni vágytam, hogy vajon tényleg a XXI. század Karinthy-jához van-e szerencsém a szerző személyében. Nos, szerintem egy rendkívül tehetséges íróról van szó, akinek nincs szüksége arra, hogy máshoz hasonlítsák, megvan neki a saját humora. Nyilván el kellett adni a könyvet a piacon, ezért Karinthy legendás „így írtok ti”- jének mintájára emberünk összekapta minden kreativitását és bátran belevágott — Cserna-Szabó András szerkesztői támogatásával — abba a nem éppen pihekönnyű projektbe, hogy néhány kiválasztott szerző stílusában nyilvánuljon meg. Ehhez háttérbe kellett szorítania az előadóművészetben szokásos harsányságot, hiszen egy teljesen más műfaj, Úgy kellett saját szómágiát alkotnia, hogy az olvasó azonosítani tudja az eredeti szerzőt. Nem lett egységes színvonalÚ a könyv, akad benne néhány gyengébb írás, de többségében nagyon szívonalas alkotások születtek, amelyek Úgy szórakoztatóak, hogy nincs bennük semmi sekélyesség. Nagyon szimpatikus, hogy Bödőcs nem az egyszerűbb utat választotta, nem lehengerlő akart lenni, érződik a sorokon, hogy valóban elolvasta azokat a szerzőket, akiket kiparodizált, ha nem is mindig zseniálisan, de nagyon szellemesen. Nem született Új klasszikus, de egy minőségi humorral szórakoztató könyv igen, és ez sem kevés.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/09/15/konyvkritika_b…

Bödőcs Tibor: Addig se iszik 78%

Oké-rendben van, Bödőcs-Tibor ismer-tud sok-rengeteg jelzőt-hasonlatot-metaforát, tud kacifántosan-nyakatekerten-különösen bonyolultan díszíteni-cicomázni-ékesíteni-csinosítani-dekorálni vég nélkül-szertelenül-kimeríthetetlenül kinyÚvadásig-exitálásig-kipurcanásig mondatokat-frázisokat, de-ámbár ez annyira fölöslegesnek-szükségtelenül körülményesnek-bonyolultsága miatt mesterkélten-természetellenesnek tetszik-tűnik-rémlik az-ez-amaz-ilyen-olyan-amolyan-ilyense-olyanse olvasónak (ide még kéne valami), hogy… három pont, de felőlem lehet négy is, azonban tanulság-mondanivaló nincs-nem kapsz.
Nem rossz, de nem is jó, vannak értékei, bár keveset esmérek, régiesen szólva vala vagyon volt lesz most. Az-ez értékelés-kritika-kritikaritÚrizáció szpojlert nem tartalmaz-spájzol, ahogy sem-sam.

Bödőcs Tibor: Addig se iszik 78%

Ez most ilyen lábmelegvíz négy csillag. Se nem erős, se nem gyenge.
A stílusparódiák legnagyobb veszélye, hogy hosszÚ szövegben unalmasakká válnak. és ez itt is bekövetkezik sokszor. (Szerencsére Rejtő paródiája kifejezetten rövid lett.) Ráadásul tÚl hamar kiismerni Bödőcs humorát. én nem nézem őt a tévében meg a jÚtÚbon, de kb. az egyetlen magyar sztendápos, akit élvezni tudok, a közéleti megnyilvánulásait pedig bírom, mert ott van benne az intelligencia, ami ezekből a cuccokban is kiviláglik, mint szakadt farmerból az egyszeri körÚti vagány térdkalácsa.
Nyilván ezek a cuccok akkor működnek igazán, ha ismered a kiparodizált szerzőt. Persze akkor se mindig, az orwelli „nődiktatÚra” például ötletében annyira béna és olcsó poén, hogy el se hiszed, hogy bekerült a kötetbe. Aztán van, amikor tényleg ráunsz a stílusra, mert nincs mellette más (lásd Kosztolányi, Hrabal "szövegei").
Viszont van, amikor kegyetlenül betalál, és ez azért lehetséges, mert a forma és a tartalom együtt működik, a közös hatás miatt rötyögsz, mint sajtos-sós pattogatottkukorica a mikróban máfél percen.
Imádtam Hátes S. Tamást, mert ez a stílus és az abszurd kismagyar látkép olyan elegyet alkot, mint eki Erős Pista a gulyáslevesben.
Amikor Szindbád viszi a gyereket az iskolába, annál kevés szebb dolog van. (Talán csak G. G. Marquez, jól fizetett szappanorpera forgatókönyvíró.)
Pepsi Kalasnyikov ötlete azért csudálatos, mert ebből Pelevin tényleg remek regényt írna.
Krasznahorkai után nem tudod ugyanÚgy olvasni a Micimackót.
és Újfent megbizonyosodtam, hogy sokkal izgalmasabb lenne a magyar sci-fi, ha minden író olvasna Bodor ádámot, aki kishercegként ül a Kárpátoknak nevezett kisbolygóján, onnan dobál minket rozsdás anyacsavarokkal, amiket egy megfeneklett román terepjáróból szedeget ki.
(Jászberényitől pedig padlót fogsz a végén.)

ui. egypercest Fehér Béla sokkal jobban ír. Veleje kell annak lennie, no, nélküle olyan, mint a hurka máj nélkül. Jó, jó, de minek?

Bödőcs Tibor: Addig se iszik 78%

ööö… megnéztem ám az értékeléseket… és onnan tudtam meg, hogy az író kicsoda, mert én még életemben nem hallottam a nevét 😀 (na jó, hivatkozok arra, hogy külföldön élek) 😀 Viszont szerintem még ha esetleg ismertem volna is, akkor se tetszett volna ez a könyv. Olvastam, hogy írják, hogy ismerni kell a háttérköteteket, hát én jó párat olvastam, de ettől az olvasási „élménytől” kettéállt a fülem is… Egyszerűen ha megkérdeznétek, hogy mit olvastam, azt válaszolnám Bödőcs stílusában: fingom sincs, komám.

Nem hisztek nekem? Na tessék:

„S ha majd nem jut eszembe semmi (ideális eset!), leírom, hogy makréla. Még egyszer, makréla, utószor, makkkrrrrélllla! Finom (fini) szavak a próza késhegyén, jer, hű ebünk, magyar nyelv! Kocódik-e éltünk farvizén pilinckéző kánonjog? Habos durbharang kondul-e, s ő, mit ő, én (? ! % §) hosszan nézek, rezgetve lágy pillát, táncoltatván csalóka fényeket. (Líra.) Töppedő marokkolibrit muharzik-e az esperes Úr Drávadán? Esetleg tán paszomántos ánizslagolás hintál hers gyümölcsöket, s a mindentudó elbeszélő kilovagol az Irodalom (Az Iri! Hihihi!) blazírt és fád, pimpf és porhanyós, hemzsegőn dönögő, szeriőz, de bávatag városából mélán? (Bocs!) és megint előröl. Mi zsong itt e bájzsírungban? Csak nem százszor odakozmált forradalmink maradékát kotorgatjuk nemzetiszín láboskánk aljából furtonfurt már megén? Mi a magyar most? RÚt sybarita váz, s rezge gazsula urhodás. S mi még? A vonaton még nem volt semmi baj.”

Jelentkezzen, aki értette, hogy mit is olvasott. és gyakorlatilag a 99%-a ilyen. Az örkény részben tetszett pár kis hirdetés, azokon még kacagtam is, de hát az csak 1%-a az egésznek… A kedvencem az öngyilkos mérnökök voltak:

„Tizenhárom Toyota-mérnök vetett véget életének a cég tokiói gyárának harakiriszobájában mára virradóra, mert megtudták, hogy kiégett a pótféklámpa Herkó Jánosné viszonteladó Corollájában Újpesten, október 4-én. „Annak nem szabadna kiégnie, soha nem szabadna kiégnie” — írták bÚcsÚlevelükben a mérnökök. A Felkelő Nap országában az eset miatt lemondott a kormány, levonták a lobogót, és hároméves gyászt rendeltek el.”

Arra jó volt, hogy ne aludjak el. No meg a könyvben található hiperszuper színárnyalatok dobták fel az olvasást, örömködtem, hogy milyen sok van benne és milyen jó lesz 😀 De ennyi, a többi egy nagy, sötét massza valahol a memóriám egy kis részében 😀 A kihívásra olvastam egyébként és nagyon örülök, hogy ezt hagytam utolsó könyvnek, mert ha ez lett volna az első, a tizedik fenéket, a második oldalnál abbahagytam volna és lejelentkeztem volna a kihívásról (ami kár lett volna, mert tök jókat olvastam hozzá).

Szóval ez a kötet nem az én stílusom abszolÚt, illetve biztos én nem értem ezt a fajta humort.

Addig se iszik

Bödőcs Tibor

Addig se iszik leírása

„Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: „Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én.” Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze — és megállt a kanál a levesben, de Úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatÚrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. „Addig se iszik” — válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm…) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat — és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a bÚcsÚszentlászlói Rabelais-t. „Tessék mosolyogni!” “

Addig se iszik

“Mikor a szerzőt megismertem, még nagyképűen vallotta: “Hárman nem írunk: Szókratész, Jézus és én.” Aztán megtört, és írni kezdett, paródiákat, persze — és megállt a kanál a levesben, de Úgy, hogy a fal adta másikat. Úgy vágytunk erre a hangra ebben a karót nyelt, szürke, humordeficites honi literatÚrában, mint egy falat kenyérre. Bödőcs írásaiban a páratlan irodalmi műveltség találkozik az igazi humorral Karinthy boncasztalán. Apját kérdezték, mit szól, hogy fia már ír is. “Addig se iszik” — válaszolta a bölcs öreg, és igaza volt: Tibor írás közben sose iszik. (Hmm…) Mert ilyen az irodalom: nevel, tanít, szórakoztat — és amíg írunk vagy olvasunk, addig se iszunk. Tisztelet a kivételnek. Fogadják tehát szeretettel az irodalmi paródia Lemmyjét, a magyar humor Billy, a Kölyökjét, a bÚcsÚszentlászlói Rabelais-t. “Tessék mosolyogni!” ”
Cserna-Szabó András

Bödőcs Tibor: „A máj nem örök”

Az első számÚ bÚcsÚszentlászlói humorista, Bödőcs Tibor megírta első könyvét, ami szeptember második hetében jelenik meg, és a hónap végén mutatják be. Az Addig se iszik olyan írók teljes életművét parodizálja, mint KrÚdy, Hemingway, Krasznahorkai, Orwell, Móricz, Márquez, Proust, Rejtő, Mándy, Ottlik, örkény, Kertész, Esterházy, Kosztolányi, Márai, Hamvas, Bodor ádám vagy Hrabal.

A végeredmény nagyon vicces. Bödőcs bebizonyította, hogy még a parodizálhatatlannak tűnő Rejtőt is lehet jól parodizálni. De az Addig sem iszik nem csak egyszerűen egy 2017-es így írtok ti. A szerző Micimackón keresztül mutatja be, hogy igazából Krasznahorkai pokolnál is pokolibb világa is vicces, vagy éppen láthatjuk, hogy Kertész Imre hőse akár egy fociakadémián is találkozhat az igazi őrülettel. Jó hír, hogy nyelvében él az Esterházy. Bödőcsnél magától értetődő, hogy Hamvas Béla Konfuciusszal kezdi a szalonnasütést is. Spoiler alert: édes Anna = Django elszabadul. De az is kiderül, milyen lenne a feminista 1984, vagy hogy milyennek látná Móricz a NER-t.

Fotó: Botos Tamás

Vasárnap este, a Dumaszínházban megtartott aktuális, eddigi legerősebb műsora, a Nincs idő gólörömre után beszélgettünk Bödőccsel a könyvről és az irodalomról, Adyról és Bayerről, az orbánizmusról és a trumpizmusról, a humorról és a tabukról, a bÚcsÚszentlászlói kocsmáról és a lakóiról.

444: Mi ez igazából?

Bödőcs Tibor: Egyszer, hirtelen felindulásból, két éve nyáron, Hamvas Béla olvasása közben, után írtam egy paródiát a borfilozófról, A szalonnáról, még egyszer címmel. Elküldtem a Szálinger Balázsnak meg a Cserna-Szabó Andrásnak, aki azt írta, hogy „szájbakÚrt jó”, ami nála pozitív jelző lehet. (Később is így válaszolt általában az emailekre, ha válaszolt.) Utána eltelt pár hónap, KrÚdyt kezdtem olvasni, gondoltam, azt is kipróbálom, és igazából az volt az áttörés. Akkor már mondta is a Cserna, hogy legyen ebből egy kötet. De közben felléptem, párhuzamosan írtam két estet, Úgyhogy a következő év májusában jutott el hozzám a Helikon kiadó igazgatójának, Szász Zsoltnak az ajánlata, hogy megrendelnék, kiadnák a kötetet, és fél év alatt megírtam a maradékot. A szerződéskor még csak öt volt meg, a Hamvas, a KrÚdy, a Márai, a Rejtő és a Pepsi Kalasnyikov is, ami az éS-ben megjelent.

Mi alapján választottad ki a szerzőket?

Nagyon sokat kellett hozzá olvasni, Úgyhogy az volt a cél, hogy jó írók legyenek. Igazából rossz író nincs a kötetben, esetleg csak én. Egyébként Cserna öt különfélét kitalált, hogy mit kéne még megírnom, de én most azon gondolkodom, hogy versparódiát tudnék-e írni, az elmÚlt hetekben nagyon sokat foglalkoztam Ady Endrével.

Az még a paródiával együtt is érezhető, hogy a legtöbb szerzőt nagyon tiszteled.

Volt egy algoritmusa az írásnak.

Először volt az olvasás, nagy elánnal, aztán minden írótól olyan sokat olvastam rövid idő alatt, hogy csömöröm lett tőlük meg a manírjaiktól.

Rövid idő alatt ki lehet ismerni az írók szótárát. Szóval lelkesedés — csömör — szobordöntés — Új, torz szobor formázása; ez volt a ritmus, de elfogyhatatlan szeretettel persze.

Még a legnagyobb írókkal is ilyen hamar meg lehet telni, és át lehet látni rajtuk?

Ha egy hét alatt elolvasod három könyvüket, akkor igen. De nem csak átlátod, hanem csodálod is. Van ez a close reading-technika, amivel annak idején Spiró György elemzett zseniálisan Csehovot, Shakespeare-t az egyetemen. Ebben mondatról mondatra haladt, felboncolta, összevarrta, én is így olvastam ezeket a könyveket. Ilyen alaposan sosem olvastam még, nem csak Úgy céltalanul élvezkedve, hanem nagyon konkrétan analizálva figyeltem az áldozatot. és ugye nem csak az írók stílusparódiája van, minden fejezetben van mellé valami más is. Ottlik + Waldorf, Kertész + foci, Esterházy-hoz meg mindent hozzá lehetett rendelni. Van Hrabal-paródia is. Viszonylag régen olvastam, jó volt Újra bohumilozni. Hrabal nagyon fontos szerző volt nekem, az egyik legelső, aki megérintett, és beszippantott. Kb. 15 évesen olvastam először, és akkor ezeket a szentlászlói figurákat elkezdtem megérteni, ezt a világot a hrabali filozófián átszűrve felismerni. Hogy bárhonnét jöhet egy nagy, bölcs szellemes mondat. De persze a faluban nem ők az átlag, a kocsmába a deviánsok, a furcsák, a bolondok járnak, amilyen talán én is vagyok.

és van olyan, akit inkább gÚnyolni akartál a paródiával?

Hát, inkább eszköznek vagy maszknak használtam őket. Kertészen például sokat gondolkodtam, hogy hova vigyem a gyereket abban a fejezetben, hogy ne legyen nagyon profán. Gondoltam, akkor írok a fociakadémiák univerzumáról, és inkább azon csattan az ostor, de persze a Kertész-stíluson is.

Ja, és amikor írtam, akkor mindig annak az írónak a szerepében voltam egész nap. Három hétig KrÚdy voltam, az jó volt.

Csernával meg az volt a közös munka, hogy elmentünk inni, és pultszörfölés közben hihetetlen nagy okosságokat mondtunk az irodalomról, nagyon sarkosan, és az irodalomtörténet Nógrádi Györgyeiként kiadtuk a tűzparancsot sokakra. Akiket imádunk, azokban is van olyan, ami az én olvasói szemszögemből idegesít. Csernának amellett, hogy remek író, erős koncepciója van az irodalomról, fontos szörfölések voltak ezek.

Fotó: Botos Tamás

Volt olyan író, akinek a paródiáját megcsináltad, de már nem került bele a könyvbe, vagy nem volt olyan jó?

Olyan nem volt, csak olyan, amin még kellett egy kicsit dolgozni. Az elején még többet segített Cserna, de utána Úgy belejöttem, hogy azért is kellett befejezni, mert a végén már annyira rutinszerűen ment, hogy azt éreztem, a telefonkönyvet is meg tudnám csinálni, az meg már nem jó. De egy csomó nagy hiányzó van: Thomas Mann, Kafka, Joyce, Virginia Woolf, Bulgakov, Spiró, Bukowski, Hajnóczy.

Az milyen dolog, hogy szerkesztőjének, Cserna-Szabó Andrásnak a paródiája is benne van?

Arra nem mondott semmit, szerényen örült magának, hogy őt is kanonizáltam.

Annak van valami oka, hogy Pepsi Kalasnyikov orosz szerző fiktív? Azért tÚlnyomórészt mintha Pelevinre utalna.

Ott több szerző volt, Szorokin, Jerofejev, Kaminer, Andruhovics is van benne. Úgy éreztem, egy korhangulatot ragadok meg. Néztem a Pussy Riot-dokumentumfilmet, meg mindig Leningradot hallgattam, amikor azt írtam.

Te viszont olyanokat írsz például Proustról, hogy „az emlékezés Messije”. Ezt így már sokkal inkább meg lehet jegyezni, és jobban fel is kelti az érdeklődést.

Igen. Azt figyeltem meg, hogy van egy ilyen régészet- vagy ásatásjellege az olvasási munkának a nyelv meg a társadalmi változások miatt. Nagyon benne kell lenned, hogy minden szót megérts.

Valószínűleg nem jó, ha a gyerekeknek olyan leleteket adunk, amiket nem értenek, és teljesen ismeretlen szótárgyakkal bíbelődnek.

De azt is hülyeségnek tartom, ha átírják a klasszikusokat, mert ha edződsz, akkor megérted, dekódolod.

címe „Addig se iszik”. Ez szerepel a Hamvas Béla-paródiában, a fülszöveg szerint pedig apád mondta ezt arról, amikor könyvet írsz. Ez igaz, tényleg nem iszol addig se?

Igen. Majdnem. Különböző munkafázisok voltak, volt amikor ittam. Amikor szerkesztettem, akkor mondjuk nem, az ötletelésnél igen, vagy mondjuk mikor két hétig Hemingway voltam, az cefetül megviselt.

Gyakorlatilag te vagy az egyetlen ismert standupos, aki keményen belemegy a közéleti témákba.

Mert érdekel, idegesít, zavar, foglalkoztat, de ez a legnehezebb része a műsoromnak. állandóan alakítani kell. Egyrészt van a tiszavirág-életűsége a közéleti dolgoknak, és ez kérdés nálatok is a 444-nél (hogyha KrÚdyt tudtam basztatni, akkor a 444-et is hadd), hogy mire ugrunk. Mennyi faszság elhangzik minden héten, és most minden Németh Szilárd-mondatra ugorjak-e. Szokták nekem mondani, hogy csináljunk egy John Oliver-szerű valamit, de az más, mint a standup, az valami magas szintű Újságírás, és jobban kötődik a napi eseményekhez, mint a stand up.

De miért mész bele ennyire?

én szívesen beszélnék a recskázásról többet, meg az egyházról, halálról, vagy a szerelemről és más démonokról, de nem lehet azt, hogy itt és most nem szólunk hozzá a közélet ügyeihez.

Nem olyan helyzet van, hogy ne kelljen követni, mit csinálnak.

Ady kapcsán gondolkodtam ezen, mert elolvastam az összes versét, mint egy regényt. Elég kemény volt. Volt benne egy szeizmográf. A lényeget látja, mondjuk kicsit sokat beszél magáról, ami még nála is idegesítő, pedig elég érdekes volt a fószer. Ady nagyon sokat beszél arról, hogy milyen jókat mond a társadalomról, és mennyire igaza van, és csak neki, naná. Ha írok róla paródiát, az nyilván egy fogás lesz, hogy akkora egója van, hogy nem tud bemenni sehova, mert kicsi a belmagasság. Szerintem mondjuk közgazdaságilag ő sem volt annyira felvértezve, de nyilván olyan emberekkel ivott, akik mondtak neki jó dolgokat. Bereményi szerint a Nekünk Mohács kell-t tuti egy kocsmaasztalnál hallotta, tényleg olyan. én mindig a rendelkezésemre álló információk alapján teszek fel kérdéseket, ami a művészet lényege, tükröt tartok mintegy. Képzeljük el, milyen jó lenne, ha lett volna paródia Károly Róbertről meg Mátyásról, és benne lenne a történelemkönyvekben az, amit róluk mondott egy bolond bohóc vagy egy lázadó standupos. Szóval van ennek értelme, legalábbis ezzel nyugtatom magamat.

Fotó: Botos Tamás

Egyébként nyilván a közönség is alakítja a fellépőt, lehet, hogy sokkal hosszabb lenne a közéleti rész, ha még jobban vennék, de azért ennek egy kicsit ellene is kell menni. Nem kell teljesen a közönség uszályába kerülni, hanem akkor is le kell nyomni, ha éppen olyan a közönség. Jó, jegyet vesznek, és jönnek rám, nagyjából sejtik, hogy mire számíthatnak, de azért így is meg kell őket törni.

Mi az, amivel ellene mész a közönségnek?

Hát most kicsit sok a vulgaritás, azt át kell nézni, hogy ne legyen öncélÚ és sok. De szabadon beszélek, tényleg Úgy, mint a kocsmaasztalnál. Mindig kivágtak a rádióban apróságokat, például azt, hogy „FelcsÚton épül suttyó Dubaj”, mondván, hogy megsértem a felcsÚtiakat, pedig mondtam, hogy nem a felcsÚtiak építik, csak az egyik.

Nem érzed Úgy, hogy eljutott oda a dolog, hogy ezt már nem lehet parodizálni, ahogy a South Park készítői is feladták Trumppal szemben?

Hát figyelj, nem is hangzik el Orbán Viktor neve a műsoromban, szóval inkább próbálom Úgy megfogalmazni, hogy 20 év mÚlva is érthető legyen, milyen egy autokrácia felé menő rendszerben élni. Illetve remélem, hogy nem lesz érthető.

Mégis, nem lett a valóság annyira abszurd, hogy azon már nehéz fogást találni?

A valóság mindig abszurd volt. A Krasznahorkai-paródiába illően azt mondhatnám: „Kedveseim, az apokalipszis a világ kezdete óta tart.” A társadalom mindig igazságtalan volt, csak az a kérdés, hogy a hatalom erősíti-e ezt, konzerválja, vagy tesz-e ellene valamit, próbálkozik.

Akarsz valamiféle hatást gyakorolni?

Hát hogy röhögjenek, nyilván, esetleg, vigyázat, nagy szavak: gondolkodjanak el az elhangzottakon. Főleg amióta aktív lettem a Facebookon, Youtube-influencer szinte, csak nem nagyon van rá időm, meg lassan dolgozunk: a Kabai Danival csináljuk, a technikai részét ő viszi, és ő a vágószoba Eric Claptonja. Szóval azóta erőteljesebb a politikum a munkásságomban, illetve Úgy tűnik most.

Nyilván a nevettetés a cél, mégis te vagy az egyetlen, aki a közélettel ennyit foglalkozik. Ahogy Fábry régebben.

Hát ott az volt a gond, hogy nem poénba volt ágyazva, hanem vélemény volt. Vezércikkszerűen nem jó ez a standupban, meg kell azt formálni. Amikor nézem ezeket az eseményeket, meg olvasok róluk, akkor van bennem egy indulat, és az a düh, az a kurvaanyázás, ami először előjön belőlem, az utána a humor alkímiája során, mire színpadra kerül, már poén. Akkor már a kívülállás jön. Ha engem is elragadnak az érzelmek, mint Nemzet Könyvtára Zsoltot, akkor nem működik Úgy, mert a humor az a kívülről látása a dolgoknak. Ami nem részvétlenséget jelent, sőt! Azért kell humorba csomagolni, mert különben a falnak mennék.

Látsz párhuzamot a néhány évvel ezelőtti Fábry Sándor és a mostani önmagad között?

Nem, mert én nem hiszek feltétlenül az ellenzékben sem, azt is egy ábrázolandó és kritizálandó katyvasznak tekintem. Igaz, hogy most szívesebben kritizálnám őket, és lőnék rájuk, de kikre? Ha mások lennének hatalmon, akkor is tudnék róluk beszélni. A saját munkám nyilvános elemzése nem az én dolgom, ahogy a rádióban hallottam a mÚltkor, mintha a madarak beszélnének az ornitológiáról.

Van ez a balliberális mítosz vagy legenda, hogy Fábry „Leköpte Gyurcsány Ferencet!” — ami talán egy Latabár Kálmán-idézet volt a Rákosi-képes „hova akasszalak”-gegből, vagy Ferenc Józsefet köpték le a Svejkben a legyek —, amivel nem lett volna baj, csak le kellett volna köpni a következőt meg a következőt meg az utána levőt is. A Bayer Zsolttal sem az a baj, hogy kurvaanyázik, nagyobbak a gondok. „Szegény kicsi megvadított ember” — ezt írja Ady Bayer Zsoltról.

Fotó: Botos Tamás

Most egypólusÚ a rendszer. Csináltunk például az őszödi beszéd évfordulójára egy videót, hogy Gyurcsány betelefonál a híradóba, de annyira sÚlytalan lett, hogy belerÚgtam ebbe a szerencsétlen ripacsba, hogy inkább nem tettük ki, nem működött.

Szerinted könnyebb dolgod van most egy ilyen paródiával, mint mondjuk tíz éve? Például a „Gyere haza, fiatal!” tíz éve egy utópisztikus paródia lett volna, most meg egy kisebb államtitkár beszéde gyakorlatilag ilyen.

én Úgy fogom fel a bajszos embert — akit lehet, hogy el kéne nevezni most már —, hogy ő a tudatalattija a NER-nek.

Vannak ezek az ellentmondások a rendszerben: hazafiaskodás, közben az ország feléről lemondanak, kereszténykednek, és gyűlöletkampányokat nyomatnak.

Vannak egyébként jó hagyományok is a magyar történelemben és nemzetben, azt elmondom a könyvben: Ady Endrét, KrÚdyt meg Ottlik Gézát. De ez a magyarkodás meg a hepciáskodás meg a hungarikum, a hungarikum, a hungarikum… Ezekről szólnak a „Gyere haza, fiatal!” mondatai. Hogy a délibábkergetés nem vezet sehova.

ért már bármilyen hátrány a politikai megnyilvánulásaid miatt?

Most volt egy ilyen, hogy Kecskeméten le volt foglalva a helyszín, és azt mondták, hogy technikai okok miatt jövő áprilisig nem tudunk egyeztetni. Úgyhogy most az nincs. De közben meg a Fábrynak megígértem, hogy ha megírom a könyvemet, akkor elmegyek, mert öt éve hív az MTVA-ba, a Fidesz falutévéjébe. Nekem is nagy dilemma volt, mint oly sokaknak, hogy a TV2-ben szerepeljenek-e vagy nem, mert ott dübörög ez az orwelli propaganda. De a Fábryval mégis van egy barátság, egy emberi viszony, meg eljött BÚcsÚszentlászlóra, a faluházba ötször fellépni a kedvemért, meg beengedett annak idején a műsorába, tök normális volt, nem volt ez a féltékeny hontyhannázás, hanem lelkesített, vendége voltam egy csomó fellépésen, stb. Minden évben hívott, de az MTVA-n annyira idegesített a Híradó, hogy azt mondtam, akkor megyek, ha megírom a könyvet, de nem gondoltam, hogy megírom, erre most megírtam. Közben meg azt hittem, hogy letiltanak, csak a Fábry még azelőtt adta le a listát, hogy meghív, mielőtt elkezdtük a Youtube-csatornát, Úgyhogy most érdekes helyzet, hogy végül bennmaradok-e.

Van olyan dolog, amivel nem viccelnél?

Az nehéz volt a Kertésznél, hogy az Auschwitz-cal mi legyen. De nincs olyan, ami eleve tabu, hanem a végeredménytől függ. Az a jó, ha a mögöttes tartalom nincs benne a poénban, hanem a néző agyában gyullad ki, hogy miről szól a dolog, ne én mondjam ki. Ha én mondom ki, akkor nem is röhögnek, és általában hÚzni kell a műsorból vagy az írásból, az okoskodás, TED-talk.

Szóval nincsenek abszolÚt tabuk.

Hát most akartak ilyet, hívtak a Rádiókabaréba, és mondták, hogy szeretettel várnak, csak a felsővezetés faszságairól ne beszéljek.

és én mindig azért is beszélek a közéletről, mert ha van ez a hangulat, hogy „jaj, nem lehet” meg „mi lesz belőle”, akkor sokkal érdekesebb róla beszélni. Miért ne szabadna, mi ez? Ha a kocsmaasztalnál beszélünk róla, akkor a műsorban miért ne?

Kertész Imre mondta, hogy az volt a nagy áttörés neki a Sorstalanságnál, hogy rájött, hogy az írása és a létezése között nem lehet különbség, ne írjon mást, mint amit gondol a létezésről. Ha mondok valamit a barátaimnak, akkor miért ne mondjam azt a színpadon, ha nem uszítok? De nem akarok itt okoskodni, azért sem szeretek interjÚt adni, mert elkapja az embert a Nők Lapja-effektus, és világot akar váltani, mert kérdéseket kap, és azt hiszi, meg tudja válaszolni azokat. én a „Gyermekké tettél” Lőrinc-paródiával többet el tudok mondani a két csávó viszonyáról, mintha elkezdeném itt elemezni, hogy: „Nem jó ez, hogy a közbeszerzések és a kapitalizmust kikerülve, haveri kapitalizmust építve a state capture…” én nem ehhez értek, ahhoz Tölgyessy Péter kell.

Fotó: Botos Tamás

A tabudöntögetésre visszatérve:

egy standupos Úgy beszél, mint 20 év mÚlva az átlagember.

Jó esetben. Carlin hét mocskos szavának ügyét még a Legfelsőbb Bíróságig vitték Amerikában, mert azt mondta például, hogy segg, csöcs, fasz meg baszás. Most meg ugye ez megy nálunk a parlamentben.

Sok szempontból saját maguk a kezdeményezői a tabuk megszegésének. Amikor maga Orbán buzizik a parlamentben, kicsit ő maga a saját udvari bolondja.

Igen, ezt is mondtam, hogy nem lesz a Várban külön udvari bolond. Viktor ismeri a magyar népet, meg felmérik vagy szondázzák a közvéleményt, de azért vannak jó oldalai is az embereknek, arra kellene tán építeni, nem a zsigeri, előemberi evolÚciós poggyászunkra.

A politikában a paródia sokszor valójában csak erősíti azt, amit gÚnyolni akar. Például amikor az emberek az óriásplakátokról csinálják a mémparódiákat, csak az eredeti üzenetet erősítik fel. Máskor a humor szelep: itt az emberek kinevették magukat Mészáros Lőrincen, aztán hazamennek, és adóznak, hogy fenntartsák az illiberalizmust.

Igen, de a történelmet sosem a bohóc irányítja vagy alakítja, hanem csak segít elviselni.

Miért, Trump milyen figura?

Világunk Trump és Coelho világa. A politikai kommunikáció a giccs és a blöff nászának gyermeke, aki a Goebbels lakosztályban fogant. Trump a tömegember bosszÚja, David Brent az Office-ból és nem Deák Ferenc.

Mindig mondod, hogy a bÚcsÚszentlászlóiak nem sértődnek meg a poénokon, de amilyen poénjaid vannak, ebben azért nem vagyunk biztosak.

Mindannyian Fábry Sándor csehszlovák szöszmöszmackójából bÚjtunk elő. Ahogy a családjáról beszélt, abból indult ki, szerintem, a magyar stand up. Elkezdtünk beszélni a saját rokonainkról, barátainkról. Kőhalminak is van anyja, de az embereknek is, és ez egy kapcsolódási pont volt. én is elkezdtem beszélni az igazi, kocsmai figurákról, nem pedig ilyen kabarés papírmasé-operettfigurákról, vagy Úgy, ahogy a rádiókabaréban szoktak a jelenetekben vidéki emberként beszélni. A nagyszüleim paraszti életmódot folytattak, és azt elcsíptem, voltak tehenek meg minden, ahogy a költő mondja: „Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak.”

Nem tud az ember nagyon másról beszélni. Kosztolányi szerint az első 10 évben megtörténik minden, és az író abból él utána.

Akkor vagy a legérzékenyebb. (Kivéve az Ady Endrék, akik egész életükben ennyire érzékenyek.) Amikor megérkezek Szentlászlóra, mindenkinek fizetek órákig a kocsmában, mindenki berÚg, és a végén mondják, hogy összesen 3460 forint.

Fotó: Botos Tamás

Hányan laknak BÚcsÚszentlászlón?

Hányan járnak kocsmába?

A keménymag, akiket ünneplek a műsoraimban, az olyan 10-15 ember.