A golyó, amely megölte Puskint letöltés egy könyvet pdf, epub, mobi

A könyv részletei A golyó, amely megölte Puskint

• A könyv címe: A golyó, amely megölte Puskint
• Oldalszám: 532
• A könyv megjelenésének dátuma: 2019-09-05 11:32:53
• Elérhető fájlok: A golyó, amely megölte Puskint.pdf, A golyó, amely megölte Puskint.epub, A golyó, amely megölte Puskint.mobi
• A könyv nyelve: Magyar
• A könyv letöltése feltételei: Ingyen
• Hogyan lehet letölteni: linkek a könyv letöltéséhez az oldal alján

Letöltés A golyó, amely megölte Puskint egy könyvet formátumban pdf, epub o mobi. Ez a könyv általában kb 3040 Ft. Itt letölthető könyv ingyen pdf, epub és mobi. A következő linkek segítségével töltse le a A golyó, amely megölte Puskint egy könyvet formátumban pdf, epub o mobi.

A golyó, amely megölte Puskint pdf, epub, mobi – az egyik legjobb magyar könyv. Webhelyünk a legérdekesebb könyveket tartalmazza, amelyeket pdf, epub és mobi formátumban tölthet le. A fenti webhelyek listáját megtalálja, hogy többet megtudjon a könyvről A golyó, amely megölte Puskint.

Links a könyv letöltéséhez A golyó, amely megölte Puskint

• A golyó, amely megölte Puskint.pdf
• A golyó, amely megölte Puskint.epub
• A golyó, amely megölte Puskint.mobi

íme A golyó, amely megölte Puskint — Az élet és Irodalom 2019/20. számából

Az élet és Irodalom Új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Szilágyi ákos A filozófia anatómiai teátruma című esszéje Almási Miklós Új könyvét elemzi.

„Almási Miklós Az, ami bennünk van: a lélek a digitális kor viharában című Új könyvének olvasása közben mindinkább valamilyen filozófiai anatómiai teátrumban éreztem magam. Csak itt a boncasztalon a szétszedett szubjektum feküdt, az anatómus szerepét pedig a filozófus öltötte magára, hogy szakszerűen feltárja fel és megmutassa a szubjektum szerves alkotórészeit és szemléltető példák sokaságán keresztül magyarázza el belső összefüggésüket és működésük módját. A filozófia akkor vált anatómiai teátrummá, amikor a metafizika napja kialudt, és a világ modern „varázstalanodásának” (Entzauberung der Welt) folyamata elérte a szubjektumot, a képzelőerő, az emlékezet, az öntudat, a testiség „belső világát”, a „megmenthetetlenül személyes” szféráját. Elmondható tehát, hogy a szubjektum akkor kerül a filozófia boncasztalára, amikor már csak holtteteme vizsgálható, és így − a gondolkodás elevenségét fel nem adó − filozófia is nem-filozófiává válik.”

KöVETéSI TáVOLSáG

Darida Veronika BÚcsÚszavak című recenziója Simone de Beauvoir Szelíd halál című könyvéről szól.

„Beauvoir írói erejét az mutatja, hogy egészen távolságtartó, semleges leírást képes adni a fájdalmáról, önmaga tárgyilagos és pontos megfigyelőjeként. Erre jellegzetes példa a következő bekezdés: „Mama a hátán feküdve, nyitott szájjal aludt. Arca viaszsárga volt, orra kiegyenesedett. HÚgom és egy ápolónő virrasztott mellette. Hazamentem, Sartre-ral beszélgettem, Bartókot hallgattunk. Aztán este 11 óra körül elkapott a sírógörcs, ami majdnem ideg-összeomlássá fajult.” Ehhez a feljegyzéshez még hozzáfűzi: „elvesztettem az ellenőrzést önmagam fölött, valaki más sírt bennem.” A mássá-válás az egész szöveget átható tapasztalat. A lány mintegy azonosul az anyjával, önmagára vetett tekintete már csak az anya vonásait látja.”

AZ éS KöNYVE MáJUSBAN

Szolláth Dávid Fáradt, fanyar önparódia című kritikája Bodor ádám Sehol című Új novelláskötetét elemzi.

„önparódia, önértelmezés. Az első példa roppant egyszerű. Bodornál köztudottan sejtelmes, baljós, unheimlich tereket talál az olvasó. Határvidékek, isten háta mögötti telepek, körzetek, részlegek, tarkovszkiji zóna. éppennyire közismerten „bodoros” sajátossága prózájának a különleges hangzásÚ nevek használata Musztafa Mukkermanntól Eronim Moxig. A Sehol egyik elbeszélésében, amelyik a Leordina nevű faluról kapta a címét, az alábbi elbeszélői megjegyzést olvashatjuk. „A falu nevéből (…) első pillanattól valami homályos fenyegetés áradt.”(71.) majd kicsit lentebb: „A falu nevét valami oktalan balsejtelem fátyla lengte körül…” (74.) Bodor írásainak baljós (vö.: „sinistra”) hangulata a leírásokból, az elhallgatásokból, sugalmazásokból állt össze. Sinistrát vagy Verhovinát legendák és pletykák övezték, és olyan események történtek bennük, amelyek hol nagyon ismerősek, hol borzasztó idegenek voltak. A Leordinában viszont — ahelyett, hogy a szöveg a maga eszközeivel megcsinálná — bejelenti az elbeszélő, hogy a hely baljós. Noha egyáltalán nincs baljós, misztikus karaktere a falunak, sőt, igazából semmilyen karaktere nincs. Az elbeszélő számára is csak azért különleges a Leordina helységnév, mert benne van a történet egyik, később pórul járt főszereplőjének a neve: „Dina”. A szöveg parodisztikusan visszaél a „bodoros” prózára vonatkozó elvárásokkal.

Hasonló történik a Hekk című írásban. Ahelyett, hogy sugallatos leírásokkal, elhallgatásokkal, kétértelműségekkel — azaz a Bodortól megszokott módon — megcsinálná a szöveg a sejtelmességet, egy blőd, ponyva-stílusÚ mondatban közli, hogy „a többi csak sejtelem volt, ingoványos mély titok.” (48.) Egy ennyire rossz félmondatot csak ironikusan lehet érteni. Megint itt van tehát egy Bodor-szöveg, amely tisztában van a Bodor-szövegek receptjével, de kihagy néhány összetevőt. Ez az önironikus, önparodisztikus hajlam nem igazán játékos. Legalább is nem Úgy játékos, mint amikor Esterházy elbeszélője jelzi, hogy igen, jó lenne idetenni egy tájleírást, de minek, ha elég említeni is („azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásban”), hanem inkább lemondó, rálegyintő. Megírhatnám így is, de hát minek?”

VERS

A versrovatban Jónás Tamás és Szöllősi Mátyás versei olvashatók. Mutatványként Jónás Tamás egyik versét adjuk közre:

Buzdít a gyolcsos, felcser-éj,
halottaiddal helycserélj,
élteted őket, ők a fők,
te főbe nőtt vagy földbe lőtt,
bár megszültek, előkelőt,
meg is szűntek idők előtt.

Megfog ruhátlanul a nap,
vérzik az őszes pillanat,
betört üvegű kirakat,
leszakad rólad a lakat:
emésztenek, gyomor a sót,
szeretetük Gomora volt.

PRóZA

Péterfy Gergely, Szeifert Natália és ürmös Attila prózája. Tárcatár: Mán-Várhegyi Réka.

Részlet Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint című írásából:

„Kristóf Instagram-storyját néztem reggel: az ablakból hegyekre látni a tompa, tavaszi napsütésben. Az utcán motort bőget valaki, a háttérben spanyol beszélgetés, talán egy tévésorozat a szomszédból. Az íróasztal az ablak előtt áll, az asztalon monitor, a monitoron a Destroyed Village pálya a Medal of Honorból. Szétlőtt francia falucska valahol Normandiában. Az őszi bokrok között, a lerombolt templomfal tövében, a bombatölcsérek földhalmai mögött német katonák lapulnak. Mesterlövészek a toronyban. Füstölgő tankok, alacsonyan, kerregve áthÚzó repülők. Megafonba kiabált német vezényszavak a távolból. Kelepelő géppuskatűz. Puffanva robbanó gránátok.

A tömzsi templomtorony oldalában tátongó réshez kÚszik, aztán géppisztolyát óvatosan célra tartva előrelopakodik a hasadékig, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a roncsokkal borított, bomba-szaggatta térre. Szemközt, az egykori parókia leszakadt emeletének gerendái között német sisak csillan. óvatosan feltámasztja a puskát, célba veszi a törmelékkupac mögött imbolygó sisakot, és tüzel. A német kidől. Még kettőt odalő, puszta biztonságból. Aztán egy gránátot is odadob.”

TáRLAT

Veress Ferenc írt a Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet című kiállításról (Budapest, Szépművészeti MÚzeum):

„Azzal alighanem mindenki egyetértett volna a reneszánsz Firenzében, hogy a rajz minden művészet alapja — csak abban oszlottak volna meg a vélemények, hogy milyen is az igazán jó rajz, és hogyan kell a mesternek a rajzot használni? A legnagyobb eltérés valószínűleg a festők és a szobrászok véleménye között mutatkozott volna, mint ahogyan Leonardo da Vinci szavai tükrözik: „Ne csináld figuráid körvonalát más színűre, mint a környezetük, amellyel határosak, vagyis ne tégy sötét profilt a háttér és figuráid közé.” Ugyanő kritikusan viszonyult az anatómiai részletek tÚlzott hangsÚlyozásához is: „ó anatómus festő, vigyázz: nehogy a csontok, inak és izmok tÚlságos ismeretében valami göcsörtös festővé légy, abban az igyekezetedben, hogy aktjaid valamennyi érzésüket kifejezzék.” (Leonardo da Vinci: A festészetről).”

ZENE

Fáy Miklós a Metropolitan Dialogues des Carmélites című előadásának élő közvetítéséről írt kritikát.

„Minden oka megvolt Poulencnek, hogy egy biztos bukást hÚzzon be a neve mellé ezzel a címmel, ezzel a hosszal (még Puccini is csak egy felvonást vállalt az egyforma öltözetű nőkkel), ezzel a maga gyártotta szöveggel, amely ugyan dialógusok sora, de rögtön meg is akasztja mindig a magától száguldó cselekményt. Nem történik semmi, kivégeznek egy csapat apácát a Nagy Francia Forradalom alkalmából, a forradalmak már csak ilyenek, azt ütik, akit lehet. és ez a nem történik semmi valahogy azt jelenti, hogy olyat kap az ember az operában vagy az operától, amire már régen nem számított.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti élet és Irodalomban.

íme A golyó, amely megölte Puskint — Az élet és Irodalom 2019/20. számából

" data-medium-file="https://i2.wp.com/librarius.hu/wp-content/uploads/2017/02/esfejcolornagy.jpg?fit=300%2C154&ssl=1" data-large-file="https://i2.wp.com/librarius.hu/wp-content/uploads/2017/02/esfejcolornagy.jpg?fit=1000%2C513&ssl=1" data-lazy-src="https://librarius.hu/wp-content/uploads/2017/02/esfejcolornagy.jpg" />

Az élet és Irodalom Új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Szilágyi ákos A filozófia anatómiai teátruma című esszéje Almási Miklós Új könyvét elemzi.

„Almási Miklós Az, ami bennünk van: a lélek a digitális kor viharában című Új könyvének olvasása közben mindinkább valamilyen filozófiai anatómiai teátrumban éreztem magam. Csak itt a boncasztalon a szétszedett szubjektum feküdt, az anatómus szerepét pedig a filozófus öltötte magára, hogy szakszerűen feltárja fel és megmutassa a szubjektum szerves alkotórészeit és szemléltető példák sokaságán keresztül magyarázza el belső összefüggésüket és működésük módját. A filozófia akkor vált anatómiai teátrummá, amikor a metafizika napja kialudt, és a világ modern „varázstalanodásának” (Entzauberung der Welt) folyamata elérte a szubjektumot, a képzelőerő, az emlékezet, az öntudat, a testiség „belső világát”, a „megmenthetetlenül személyes” szféráját. Elmondható tehát, hogy a szubjektum akkor kerül a filozófia boncasztalára, amikor már csak holtteteme vizsgálható, és így − a gondolkodás elevenségét fel nem adó − filozófia is nem-filozófiává válik.”

KöVETéSI TáVOLSáG

Darida Veronika BÚcsÚszavak című recenziója Simone de Beauvoir Szelíd halál című könyvéről szól.

„Beauvoir írói erejét az mutatja, hogy egészen távolságtartó, semleges leírást képes adni a fájdalmáról, önmaga tárgyilagos és pontos megfigyelőjeként. Erre jellegzetes példa a következő bekezdés: „Mama a hátán feküdve, nyitott szájjal aludt. Arca viaszsárga volt, orra kiegyenesedett. HÚgom és egy ápolónő virrasztott mellette. Hazamentem, Sartre-ral beszélgettem, Bartókot hallgattunk. Aztán este 11 óra körül elkapott a sírógörcs, ami majdnem ideg-összeomlássá fajult.” Ehhez a feljegyzéshez még hozzáfűzi: „elvesztettem az ellenőrzést önmagam fölött, valaki más sírt bennem.” A mássá-válás az egész szöveget átható tapasztalat. A lány mintegy azonosul az anyjával, önmagára vetett tekintete már csak az anya vonásait látja.”

AZ éS KöNYVE MáJUSBAN

Szolláth Dávid Fáradt, fanyar önparódia című kritikája Bodor ádám Sehol című Új novelláskötetét elemzi.

„önparódia, önértelmezés. Az első példa roppant egyszerű. Bodornál köztudottan sejtelmes, baljós, unheimlich tereket talál az olvasó. Határvidékek, isten háta mögötti telepek, körzetek, részlegek, tarkovszkiji zóna. éppennyire közismerten „bodoros” sajátossága prózájának a különleges hangzásÚ nevek használata Musztafa Mukkermanntól Eronim Moxig. A Sehol egyik elbeszélésében, amelyik a Leordina nevű faluról kapta a címét, az alábbi elbeszélői megjegyzést olvashatjuk. „A falu nevéből (…) első pillanattól valami homályos fenyegetés áradt.”(71.) majd kicsit lentebb: „A falu nevét valami oktalan balsejtelem fátyla lengte körül…” (74.) Bodor írásainak baljós (vö.: „sinistra”) hangulata a leírásokból, az elhallgatásokból, sugalmazásokból állt össze. Sinistrát vagy Verhovinát legendák és pletykák övezték, és olyan események történtek bennük, amelyek hol nagyon ismerősek, hol borzasztó idegenek voltak. A Leordinában viszont — ahelyett, hogy a szöveg a maga eszközeivel megcsinálná — bejelenti az elbeszélő, hogy a hely baljós. Noha egyáltalán nincs baljós, misztikus karaktere a falunak, sőt, igazából semmilyen karaktere nincs. Az elbeszélő számára is csak azért különleges a Leordina helységnév, mert benne van a történet egyik, később pórul járt főszereplőjének a neve: „Dina”. A szöveg parodisztikusan visszaél a „bodoros” prózára vonatkozó elvárásokkal.

Hasonló történik a Hekk című írásban. Ahelyett, hogy sugallatos leírásokkal, elhallgatásokkal, kétértelműségekkel — azaz a Bodortól megszokott módon — megcsinálná a szöveg a sejtelmességet, egy blőd, ponyva-stílusÚ mondatban közli, hogy „a többi csak sejtelem volt, ingoványos mély titok.” (48.) Egy ennyire rossz félmondatot csak ironikusan lehet érteni. Megint itt van tehát egy Bodor-szöveg, amely tisztában van a Bodor-szövegek receptjével, de kihagy néhány összetevőt. Ez az önironikus, önparodisztikus hajlam nem igazán játékos. Legalább is nem Úgy játékos, mint amikor Esterházy elbeszélője jelzi, hogy igen, jó lenne idetenni egy tájleírást, de minek, ha elég említeni is („azzal fölpattant Zöldfikár nevű pejére, és elvágtatott az érzékeny, XVII. századi tájleírásban”), hanem inkább lemondó, rálegyintő. Megírhatnám így is, de hát minek?”

VERS

A versrovatban Jónás Tamás és Szöllősi Mátyás versei olvashatók. Mutatványként Jónás Tamás egyik versét adjuk közre:

Buzdít a gyolcsos, felcser-éj,
halottaiddal helycserélj,
élteted őket, ők a fők,
te főbe nőtt vagy földbe lőtt,
bár megszültek, előkelőt,
meg is szűntek idők előtt.

Megfog ruhátlanul a nap,
vérzik az őszes pillanat,
betört üvegű kirakat,
leszakad rólad a lakat:
emésztenek, gyomor a sót,
szeretetük Gomora volt.

PRóZA

Péterfy Gergely, Szeifert Natália és ürmös Attila prózája. Tárcatár: Mán-Várhegyi Réka.

Részlet Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint című írásából:

„Kristóf Instagram-storyját néztem reggel: az ablakból hegyekre látni a tompa, tavaszi napsütésben. Az utcán motort bőget valaki, a háttérben spanyol beszélgetés, talán egy tévésorozat a szomszédból. Az íróasztal az ablak előtt áll, az asztalon monitor, a monitoron a Destroyed Village pálya a Medal of Honorból. Szétlőtt francia falucska valahol Normandiában. Az őszi bokrok között, a lerombolt templomfal tövében, a bombatölcsérek földhalmai mögött német katonák lapulnak. Mesterlövészek a toronyban. Füstölgő tankok, alacsonyan, kerregve áthÚzó repülők. Megafonba kiabált német vezényszavak a távolból. Kelepelő géppuskatűz. Puffanva robbanó gránátok.

A tömzsi templomtorony oldalában tátongó réshez kÚszik, aztán géppisztolyát óvatosan célra tartva előrelopakodik a hasadékig, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a roncsokkal borított, bomba-szaggatta térre. Szemközt, az egykori parókia leszakadt emeletének gerendái között német sisak csillan. óvatosan feltámasztja a puskát, célba veszi a törmelékkupac mögött imbolygó sisakot, és tüzel. A német kidől. Még kettőt odalő, puszta biztonságból. Aztán egy gránátot is odadob.”

TáRLAT

Veress Ferenc írt a Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet című kiállításról (Budapest, Szépművészeti MÚzeum):

„Azzal alighanem mindenki egyetértett volna a reneszánsz Firenzében, hogy a rajz minden művészet alapja — csak abban oszlottak volna meg a vélemények, hogy milyen is az igazán jó rajz, és hogyan kell a mesternek a rajzot használni? A legnagyobb eltérés valószínűleg a festők és a szobrászok véleménye között mutatkozott volna, mint ahogyan Leonardo da Vinci szavai tükrözik: „Ne csináld figuráid körvonalát más színűre, mint a környezetük, amellyel határosak, vagyis ne tégy sötét profilt a háttér és figuráid közé.” Ugyanő kritikusan viszonyult az anatómiai részletek tÚlzott hangsÚlyozásához is: „ó anatómus festő, vigyázz: nehogy a csontok, inak és izmok tÚlságos ismeretében valami göcsörtös festővé légy, abban az igyekezetedben, hogy aktjaid valamennyi érzésüket kifejezzék.” (Leonardo da Vinci: A festészetről).”

ZENE

Fáy Miklós a Metropolitan Dialogues des Carmélites című előadásának élő közvetítéséről írt kritikát.

„Minden oka megvolt Poulencnek, hogy egy biztos bukást hÚzzon be a neve mellé ezzel a címmel, ezzel a hosszal (még Puccini is csak egy felvonást vállalt az egyforma öltözetű nőkkel), ezzel a maga gyártotta szöveggel, amely ugyan dialógusok sora, de rögtön meg is akasztja mindig a magától száguldó cselekményt. Nem történik semmi, kivégeznek egy csapat apácát a Nagy Francia Forradalom alkalmából, a forradalmak már csak ilyenek, azt ütik, akit lehet. és ez a nem történik semmi valahogy azt jelenti, hogy olyat kap az ember az operában vagy az operától, amire már régen nem számított.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti élet és Irodalomban.

A golyó, amely megölte Puskint

(21. fejezet) Kristóf Instagram-storyját néztem reggel: az ablakból hegyekre látni a tompa, tavaszi napsütésben. Az utcán motort bőget valaki, a háttérben spanyol beszélgetés, talán egy tévésorozat a szomszédból. Az íróasztal az ablak előtt áll, az asztalon monitor, a monitoron a Destroyed Village pálya a Medal of Honorból. Szétlőtt francia falucska valahol Normandiában. Az őszi bokrok között, a lerombolt templomfal tövében, a bombatölcsérek földhalmai mögött német katonák lapulnak. Mesterlövészek a toronyban. Füstölgő tankok, alacsonyan, kerregve áthÚzó repülők. Megafonba kiabált német vezényszavak a távolból. Kelepelő géppuskatűz. Puffanva robbanó gránátok.

A tömzsi templomtorony oldalában tátongó réshez kÚszik, aztán géppisztolyát óvatosan célra tartva előrelopakodik a hasadékig, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a roncsokkal borított, bomba szaggatta térre. Szemközt, az egykori parókia leszakadt emeletének gerendái között német sisak csillan. óvatosan feltámasztja a puskát, célba veszi a törmelékkupac mögött imbolygó sisakot, és tüzel. A német kidől. Még kettőt odalő, puszta biztonságból. Aztán egy gránátot is odadob.

Az élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy Új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (SMS-sel, bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amÚgy is a legértékesebb: a figyelmét.

Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETéSI INFORMáCIóK oldalon olvashatók.

A golyó, amely megölte Puskint – részlet

A golyó, amely megölte Puskint – részlet

Péterfy Gergely Új regénye most jelent meg. A DRóTon részletet olvashattok belőle.

Kristóf Instagram-storyját néztem reggel: az ablakból hegyekre látni a tompa, tavaszi napsütésben. Az utcán motort bőget valaki, a háttérben spanyol beszélgetés, talán egy tévésorozat a szomszédból.

Az íróasztal az ablak előtt áll, az asztalon monitor, a monitoron a Destroyed Village pálya a Medal of Honorból. Szétlőtt francia falucska valahol Normandiában. Az őszi bokrok között, a lerombolt templomfal tövében, a bombatölcsérek földhalmai mögött német katonák lapulnak. Mesterlövészek a toronyban. Füstölgő tankok, alacsonyan, kerregve áthÚzó repülők. Megafonba kiabált német vezényszavak a távolból. Kelepelő géppuskatűz. Puffanva robbanó gránátok. A tömzsi templomtorony oldalában tátongó réshez kÚszik, aztán géppisztolyát óvatosan célra tartva előrelopakodik a hasadékig, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a roncsokkal borított, bomba-szaggatta térre. Szemközt, az egykori parókia leszakadt emeletének gerendái között német sisak csillan. óvatosan feltámasztja a puskát, célba veszi a törmelékkupac mögött imbolygó sisakot, és tüzel.

Még kettőt odalő, puszta biztonságból.

Aztán egy gránátot is odadob.

Amikor nem hall több lövést, kilép a templomtorony fedezékéből és a falakhoz lapulva elindul a szétbombázott utcán. Matt, fakó színek, mint egy régi filmen. Leolvadt hó alól kibukkanó, halottsárga gyep. Teherautók ároknyi mély, gumibordás keréknyomai a sárban. Digitális, őszi lombot fÚj a szél. Az eső is elered, varjak kárognak a szürke ég alatt.

Aztán a kép elmegy a monitorról, Kristóf, immár ő maga, nem a digitális avatar az erkélyhez megy, kinyitja az ajtót és kilép: a háztetők mögött a párában feltűnik az óceán. Küldtem egy smájlit, csak hogy tudja, látom, vele vagyok, nem tűntem el — és közben azon gondolkodtam, hogy ebben a rövid snittben mennyi minden benne van. Olyan sok minden rakódott benne egymásra, amit csak Kristóf meg én érthettünk — de az is lehet, hogy csak én -, hogy egészen beleszédültem, mennyi rétege van a jelentésnek. Meg hogy mennyire mélyen ott van ez a történet bennem, és mennyire tervszerű és következetes volt az utolsó tíz év, az utolsó felvonás, amelyet közösen rendeztünk és néztünk végig, vagy, hogy pontosabb legyek és hűségesebb a képhez: mennyire következetes és tervszerű az utolsó pálya, amelyen együtt multiplayereztünk. Akkor már én is kint voltam a harctéren: nem pixelek között, hanem a saját, megszokott játékomban, amelyen annyiszor végigmentem már az összes pályán, a nélkül, hogy a végére értem volna.

Az utolsó pálya még hátra volt, de hiányzott hozzá kulcs: egy rejtekajtó, egy fel nem vett fegyver, egy elintézetlen feladat. Valami Újat kellett kitalálnom. Egyre jobban nyomasztott az emlék, ahogy megfutamodtam Olga elől: a napjaimat Úgy kellett berendeznem, hogy minden pillanatra jusson valami, ami lefoglalhatja a gondolataim, nehogy véletlenül feladat nélkül maradva szembe találjam magam a kudarc emlékével. A legjobban nem attól féltem, hogy gondolatban Újra kell élnem, ahogy feltárul előttem Olga teste, én pedig nem használom ki az alkalmat, hogy végre egyesülhessek vele; nem is az, amikor elmenekülök, ahogy kirohanok az ajtón, le az utcára, végig a városon. Ezeket még Úgy-ahogy, óvatosan és távolról meg mertem érinteni, mintha távcsővel néznék rájuk, mint egy távoli városra, amelyet eltakar a novemberi köd.

A legijesztőbb emlék, ha Úgy tetszik, a parancsnoki bunker a rommá lőtt város mélyén, amelyhez nem mertem közel menni, nem is az én emlékem volt, csak egy feltételezett valóság: az, a pillanat, amikor Olga megérti, hogy hiába kínálkozott fel nekem. Úgy éreztem, belepusztulnék, ha bele kellene gondolnom, mit érzett akkor, amikor felfogta, hogy vesztett, véglegesen, visszavonhatatlanul elbukott mindent, hogy tovább már semmi esélye; amikor rájött, hogy értéktelen, hogy kacat, hogy nevetséges, hogy reménytelenül és visszavonhatatlanul magányos; amikor bele kellene gondolnom, hogy csalódott bennem; amikor bele kell gondolnom abba, hogyan jelenhettem meg a gondolataimban én, a csaló, az áruló, az idegen.

Egyre halványodott a magyarázat, amely évekig felmentett a lelkiismeretfurdalás alól: egyre kevésbé tudtam hinni abban, hogy azért menekültem el Olga teste elől, mert meg akartam őrizni a szerelem éteriségét. évről évre érthetetlenebbnek tűnt, miért akartam ragaszkodni a gyerekkor nemtelenségéhez és egyre pőrébben és leplezetlenebbül állt előttem a magyarázat: gyávaságból. Könnyebb lett volna, ha azt mondhatom magamnak, nincs mit tenni, impotens vagyok.

Esténként annyi altatót vettem be, amennyi biztosan kiütött reggelig, reggel azonnal a munkába vetettem magam, amely egész estig kitartott, estére gondoskodtam magamnak nőről fél üveg whiskyvel, utána altató és alvás. A munkamániás, gyógyszerfüggő, félalkoholista orvos, aki kurvákkal tölti be az űrt, mert képtelen párkapcsolatra, annyira nem illett liberális elveimhez, hogy az öngyűlölet egészen a torkomig ért, hiába fizettem be egy fél vagyont a prostituáltak rehabilitációját segítő alapítványnak.

A golyó, amely megölte Puskint

Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár:

• Leírás
• További információk
• Vélemények (0)

Egy regény mindenkiben benne van — állítja Péterfy Gergely Új regénye, amely egy rendhagyó szerelem lebilincselő története. A lélek és az idő mélyébe vezető elbeszélés mágikus erővel jeleníti meg a 20. és 21. század Kelet-Európáját, ahol Újraelevenednek a szenvedély, a gyűlölet, a barátság és az árulás ősi történetei.
Van-e élet a szerelmen tÚl? Felülemelkedhetünk-e vágyainkon és ösztöneinken? Képesek lehetünk-e ellenszegülni a történelemnek? Lehetséges-e a szabadság a diktatÚrák romjain? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Péterfy Gergely Új regénye, amely a nagysikerű Kitömött barbár méltó párja.

Herkulesvár szellemei | Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Posted on 2019. augusztus 31. szombat Szerző: olvassbele.com

Paddington |

értelmiséginek lenni életforma és csak döntés kérdése, független rezsimektől, körülményektől, általában a külvilágtól. Számomra ez volt a legfontosabb üzenete Péterfy Gergely Új, nagy várakozással fogadott regényének, amiben csak azok fognak biztosan csalódni, akik szeretnének többet megtudni a címben szereplő golyóról, amely megölte Puskint. Elvittem magammal a nyaralásra, ami tökéletes választásnak bizonyult. Nemcsak a történet játszódik egy kitalált nyaralóhelyen a Duna­kanyarban, hanem a regény karakterei közül néhánynak klónjai ismerős figurák voltak saját gyerekkorom nyarainak balatonfüredi panop­ti­ku­mából is.

Az egyes szám első személyben mesélő főszereplő, Karl minden nyarát Herkulesváron tölti, ahol a Waldstein-házban Péter a mÚlt egy darabkáját őrizgeti. A könyvtár egy részét Péter egy másik, háborÚ előtti, kassai életből mentette át, de hamar nyilvánvalóvá válik, hogy itt inkább egy életforma, egy világlátás megőrzéséről van szó. Hangulatában, miliőjében a regény leginkább egy Ulickaja-regényhez hasonlított. Remekül megidézte azt a világot a második világháborÚ környékétől a rendszerváltásig, amit részben én magam is megéltem, részben Karlhoz hasonlóan a szüleim, nagyszüleim és fura, de mindenképpen értelmiségi barátaik történeteiből ismerek. A rendszerváltás korszakának megidézése kicsit mégis kevésbé tűnt hitelesnek. Nemcsak én éreztem így, a minap egy ismerőssel állapítottuk meg, akivel a füredi emlékek közösek, hogy a regény végét mindketten kicsit idegennek, és talán elsietettnek éreztük.

A golyó, amely megölte Puskint szerelmi történet, családregény, gyerekkorunk regénye, több letűnt korszak — a háborÚ előtti ’ántivilág’ és a szocializmus korának — története. Hogy ki hová sorolja be, az leginkább az olvasón mÚlik. Bátran olvassa el az is, aki szeretne elmerülni a mÚltban, de olyan is, aki a jelenben szeretne eligazodni, és megoldásokat találni az itt-és-most sötétségének tÚlélésére.

Péterfy Gergely ugyanakkor gonoszul elbánik az olvasóval. Ahogy megismerjük a Waldstein-ház környékén megforduló sok-sok embert, néhányuk nagyon szerethető figuraként jelenik meg, az olvasó akár azonosulni is szeretne vele, rokonszenv azonban mindenképpen ébred benne. Aztán a legszebb almák is kukacosnak bizonyulnak, mindenkiről kiderül valami eltávolító.

Olvass bele! (A könyv további részletei olvashatók a szerző oldalán .)

Péterfy ezzel figyelmeztet is. Bár a kultÚra, az értelmiségi lét valamilyen mértékben megőrződik, mégis mindenki sérül a környezet hatásaitól. A történet szereplői viszont ezen kívül nem sok dologban sikeresek. Széthulló családok, a családtagok és barátok között teljes kommunikációs vákuum, elbukások és Újrakezdések dőlnek ránk a regény lapjairól. így aztán könnyen felmerülhet a kérdés: nem lennénk-e boldogabbak, ha inkább sodródnánk az áramlattal? Vajon boldogabbak és sikeresebbek lennének a karakterek, ha energiáikat nem az kötné le, hogy értelmiségiként éljenek? Szeretném hinni, hogy nem ezen mÚlik.

Csaknem tíz éve azért hagytam abba a tanítást az egyetemen, mert nem tudtam elfogadni, amiről a kollégáim győzködtek, nevezetesen, hogy a diplomára hajtó fiatalok ma már nem akarnak értelmiségiek lenni. Talán az lehet a baj, hogy nekik nincsenek ilyen herkulesvári/baltonfüredi csodabogaraik a gyerekkorukban? Vagy mi vagyunk őslények, akiknek voltak ilyenek? A fiamat nézve reménykedem, hogy nem. Ugyanakkor talán egészségesebb megközelítés, ha nem csak ez a fontos — talán ezt is üzeni a regény.

A golyó, amely megölte Puskint — bátran ajánlom ezt a mondatba foglalhatatlan című regényt az olvasó figyelmébe. Az Aegon-díjjal is jutalmazott Kitömött barbár annak idején engem nem igazán ragadott meg, de nemrég (Kína felé repülve) olvastam a Péterfy-házaspár kínai Útinaplóját. Ez vett rá az Új regény elolvasására, és azt hiszem, folytatni fogom, ha lesz mit olvasni Gergelytől.

Péterfy Gergely (2018)

Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint
Kalligram Kiadó, Budapest, 2019
432 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár a libri.hu-n 3192 Ft
ISBN 978 963 468 1076

A könyv kiadói fülszövege

Egy regény mindenkiben benne van — állítja Péterfy Gergely Új regénye, amely egy rendhagyó szerelem lebilincselő története. A lélek és az idő mélyébe vezető elbeszélés mágikus erővel jeleníti meg a 20. és 21. század Kelet-Európáját, ahol Újraelevenednek a szenvedély, a gyűlölet, a barátság és az árulás ősi történetei.
Van-e élet a szerelmen tÚl? Felülemelkedhetünk-e vágyainkon és ösztöneinken? Képesek lehetünk-e ellenszegülni a történelemnek? Lehetséges-e a szabadság a diktatÚrák romjain? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Péterfy Gergely Új regénye, amely a nagysikerű Kitömött barbár méltó párja.